58

Prinkmayerné Lelkes Piroska két napja állandóan bőgött.
Bőgött reggel, az első kávé után, mert eszébe jutott, hogy az a hülye Sándor öt cukorral itta. Bőgött délben, miközben a pörköltet kavargatta: az volt a Sándor kedvence, nokedlivel.. És bőgött este, mikor a híradóban bemondták, hogy a Náci Vérfarkasok 2 nap alatt 2421 kérdést intéztek a miniszterekhez: vajon mit szólna ehhez a Sándor? Tegnap még délután is bőgött, mert ablakpucolás közben leesett a sámliról, tavaly Ő esett le ugyanígy, mikor évődve kirúgta alóla a létrát...
- Hát elhagytál, te szarházi! – üvöltött bele az elviselhetetlen csendbe sokadszor.
Fájt az élet.
Eleinte el sem akarta hinni, hogy ez megtörténhet: a férje elhagyja őt egy másikért, egy rosszabbért, egy riherongy cafkáért?! Kitartóan, bizakodva kereste, aggódva, hogy netán baja esett megint. Aggódásában meg kellett vernie néhány embert, de szívesen tette.
Aztán tegnap…az a csomag a küszöb előtt a tavaly karácsonyra ajándékozott csíkos zoknival és egy kockás lapra firkantott pár soros üzenettel: „Az Arankát szeretem mosmár, mindent visszaadok, ne is keress, Sándor”
Mintha tőrt döftek volna a szívébe! Hát ennyi volt? Mindennek vége?
Könnyes szemei a sublót tetején álló fotóra meredtek:- Milyen boldogok is voltunk! Ó, jaj, nem akarok élni!
Vadul keresni kezdett valamit, hogy a fényképhez vághassa, a rátörő fájdalmat egyszerűen nem tudta tovább elviselni, törni-zúzni akart! Akkor hirtelen meglátta a szórólapot a konyhaasztalon.- Jé, hát ez a kis Béla gyerek a 3/b-ből, hogy ezek mennyire utálták egymást a Sándorral….
És már tudta is, hogyan áll majd bosszút a férjén és azon a büdös rüfkén egyszerre.