2008. december 28., vasárnap

59

- Új kor születik, kedves barátaim!

A Náci Vérfarkasok és Vámpírok Demokratikus Szövetségének elnöke egy kihalt, hamuval és kövekkel borított pusztaságon állt. A süvítő szél belekapott lebernyegébe, megpróbálta a rémalakot feldönteni. Az elnök azonban mit sem törődött a széllel. A tekintetéből hipnotikus erő áradt, a hangja felszárnyalt. Amikor a víziójáról beszélt, nem lehetett kizökkenteni holmi széllel.

- Évszázadok óta nézzük megadóan, ahogy a fajtánk háttérbe szorul. Kétszáz éve még mindenki kussolhatott, ha egy balféket bevonszoltatok a várkastélyba. Száz éve még nem számított, ha a sötét utcán időnként eltűnt egy-két nyomorult. Ma pedig? Örülhetünk, ha büntetlenül elosonhatunk az árnyékban.

Felkelt valami holdszerű, a fénye azonban a rettenetkéknek olyan árnyalata volt, amit az igazi Hold sose lett volna képes produkálni. Ebben a fényben az elnök arcszíne leginkább egy vízihulláéra hasonlított.

- Most azonban olyan lehetőség adódott, ami évezredenként egyszer adódik. Nem untatlak titeket részletekkel, bolygóegyüttállások vannak és mágikus erők áradása. Rövid leszek: visszafordíthatjuk az Idő Kerekét. Visszahozhatunk egy rég elmúlt kort. Az embereknek rosszabb lesz, de nekünk annál jobb! Újra eljön a Rémek Ideje!

Dr. K. mint a rugó pattant fel az ágyában. A visszatérő rémálmoktól kiverte az izzadtság. Az ablakon a valódi Hold fénye áradt be, az álomholdhoz képest nem kevésbé nyugtalanítóan. Beszélni kellene erről valakinek – morogta dr. K., de tudta, hogy senki se értené meg, talán még az Őrzők se.

Tévedett.

A város milliónyi hétköznapi álmodója között volt néhány ezer kiválasztott, akik ugyanúgy látták a Vérfarkasok elnökét a kísérteties pusztaságon, mint dr. K.

Adás volt az álomtévén.

Prinkmayer elmosolyodott álmában, amikor a másik oldalára fordult. Ő is látta az adást. Már nem kell sokat várni.

2008. december 22., hétfő

58

Prinkmayerné Lelkes Piroska két napja állandóan bőgött.
Bőgött reggel, az első kávé után, mert eszébe jutott, hogy az a hülye Sándor öt cukorral itta. Bőgött délben, miközben a pörköltet kavargatta: az volt a Sándor kedvence, nokedlivel.. És bőgött este, mikor a híradóban bemondták, hogy a Náci Vérfarkasok 2 nap alatt 2421 kérdést intéztek a miniszterekhez: vajon mit szólna ehhez a Sándor? Tegnap még délután is bőgött, mert ablakpucolás közben leesett a sámliról, tavaly Ő esett le ugyanígy, mikor évődve kirúgta alóla a létrát...
- Hát elhagytál, te szarházi! – üvöltött bele az elviselhetetlen csendbe sokadszor.
Fájt az élet.
Eleinte el sem akarta hinni, hogy ez megtörténhet: a férje elhagyja őt egy másikért, egy rosszabbért, egy riherongy cafkáért?! Kitartóan, bizakodva kereste, aggódva, hogy netán baja esett megint. Aggódásában meg kellett vernie néhány embert, de szívesen tette.
Aztán tegnap…az a csomag a küszöb előtt a tavaly karácsonyra ajándékozott csíkos zoknival és egy kockás lapra firkantott pár soros üzenettel: „Az Arankát szeretem mosmár, mindent visszaadok, ne is keress, Sándor”
Mintha tőrt döftek volna a szívébe! Hát ennyi volt? Mindennek vége?
Könnyes szemei a sublót tetején álló fotóra meredtek:- Milyen boldogok is voltunk! Ó, jaj, nem akarok élni!
Vadul keresni kezdett valamit, hogy a fényképhez vághassa, a rátörő fájdalmat egyszerűen nem tudta tovább elviselni, törni-zúzni akart! Akkor hirtelen meglátta a szórólapot a konyhaasztalon.- Jé, hát ez a kis Béla gyerek a 3/b-ből, hogy ezek mennyire utálták egymást a Sándorral….
És már tudta is, hogyan áll majd bosszút a férjén és azon a büdös rüfkén egyszerre.

2008. december 12., péntek

57 A szívcsakra ( Prosztónak szeretettel)

A Machinátor egy egészen egyszerű forgószékben ült, kicsi, vézna testét szinte belezsugorította a gödrösre ült alkalmatosságba. A fején egy nem kínai headsettel telefonált.

-Akkor megegyeztünk Viktoriux? Előtérbe kerültök, de kell cserébe a nyomorúságos kis országotok még nyomorúságosabb nagyvárosának egyeteme. Most!!! Nem hiszem, hogy még ezt sem tudod elintézni. Pancser! Végeztem.

A Machinátor dühöngött. Az idióták. Meg kell szerezniük a város egyeteme alatti szívcsakrát, mert a nélkül nem tudják kiterjeszteni a Világra az uralmukat. Már látta is a gigantikus lakópark alatti titkos bázis tervét, amivel a szívcsakrát meg tudják csapolni. Ez után semmi és senki nem állhat majd útjukba, övéke lehet holnapra a Világ. Putyin is elmehet a földgázával Szibériába halat sütni, ha meglesz a hetedik szívcsakra is végre.

Palcifalné Gaál Ildikó félve lépett be a Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnöke nyugdíjasvértől csöpögő tróntermébe. Jogos volt rettegése, az Elnök nagyon dühös volt.

-Ildikó, képtelen eredményt elérni, az Egyetemet azóta már buldózereknek kéne taposni.

-Mindent megpróbáltunk, de az intézmény volt diákja, egy mértékadó blogger minden próbálkozásunkat az Egyetem bezárására szétblogolt.

- A fene egye meg, pedig ott lenne aztán nagy bölcsészholocaust, nem értem mi baja.

-Most leválasztottunk egy kertvárosi részt, ebbe belebukhat a polgármester, és ha mi emberünk nyer, akkor miénk a terület is.

-Túl sok a ha. Pancser. Leléphet

Ideje már elküldeni ezt a nőt a Birodalom Parlamentjébe, nem tud semmit elintézni. A köcsög hippik miatt van csak itt. De gyűlölöm a hippiket, ki kéne mindet véreztetni. Kénytelen leszek tárgyalni a megmondóblogerrel, pedig nagyon gyűlölöm. Mindent nekem kell elintéznem. Pancserok- sziszegte Victoriux és beletemetkezett egy kondérnyi friss tőgypörköltbe nyugdíjaspacallal.

.

56

A Machinátor egy egészen egyszerű forgószékben ült, kicsi, vézna testét szinte belezsugorította a gödrösre ült alkalmatosságba. A monitorok fölé görnyedt, a vékony, csontos arcot, a hosszúkás, hegyes orrot kékesre festette a képernyők fénye. Görbék, diagramok, számsorok futottak a monitorokon és tükröződtek a Machinátor fekete keretes szemüvegén: bid-ask.. bid-ask... bid-ask...

A háta mögött a szoba félhomályba borult.

A Machinátor pergamen-vékony, sárgás arcbőrét masszírozta, majd hosszú csontos ujjaival aggodalmasan kopogtatta a halántékát: "Nem jó" - motyogta.

Beütött egy tranzakciós kódot a billentyűzeten, az egyik monitoron egy hozamgörbe ugrott fel. Türelmetlenül kocogtatta a monitor lapját, majd feljegyzett néhány adatot egy kis füzetbe egy másik monitorról, amelyen részványárfolyamok váltakoztak. Hirtelen megpördült a forgószékkel.

- Tőkét kell kivonni. Nincs likviditás a piacon. Kétszányolcvan milliárdot buktunk a portfolión az elmúlt hetekben. A Tanács stop-loss ordert helyezett ki. A szervezeteink nem bírják a veszteségleírásokat. Pénzt kell visszapumpálni a rendszerbe.

Az Úr alakja kibontakozott a sötétből. Magas, szikár termete meggörnyedt, zavart iskolás gyerekként topogott a Machinátor szúrós pillantásainak kereszttüzében.

- Mi... mi... mindent megteszünk. Visszavágjuk kiadásokat, ahogy lehet. Szükségünk van a pénzre, finanszírozni kell az államot! Nem akarhatunk éhséglázadást!
- A Tanács nincs megelégedve. Tárgyaltak a Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnökével.
- De... de... azt nem tehetik meg! Rászabadítják a sötétséget az országra! A progresszió...
- Hagyjuk a szentimentalizmust, a rohadt életbe! Ha te nem hajtod végre, végrehajtja más! Ország! Milyen ország? Van annak a rohadt országnak rendes referencia száma! Ezerszer kértem már, hogy arra hivatkozzunk! Miért kéne nekem fejben tartani, hogy éppen melyik tetves befektetésről beszélünk?
- Visszafizetünk mindent! Én szavatolom!
- Fiacskám, abban biztos lehetsz, hogy visszafizettek mindent. Ha nem így, akkor úgy.
- A Vérfarkasok csendben vannak. Hetek óta semmi. Se egy progrom, se egy mészárlás.Biztos vagyok benne, hogy kivárnak. Ha a hátam mögött tárgyal velük a Tanács, tudnom kell róla. Nem szavatolhatok semmit, ha kiveszik az irányítást a kezemből!
- A Tanács sosem szavatol semmit.

Az irányító pulton kigyulladt egy vörös jelzőlámpa, figyelmeztető hangjelzés hangzott fel.

- Lebukott egy ügynökünk Nigériában. Kár. Jó ügynök volt. Most menj, kérlek. És ne feledd, a Tanács érdekeit képviseled a megbízatás visszavonásáig.

Az Úr sarkon fordult és imbolygó léptekkel elhagyta a félhomályos szobát. Egy ajtó becsapódott.
A Machinátor egy mobiltelefont emelt fel az irányítópult széléről és hosszú ujjaival megnyomott néhány gombot.

- Igen. Én vagyok. A Tanács úgy látja jónak, hogy a Vérfarkasok előtérbe kerüljenek. Úgymond, kilépjenek a homályból, hogy stílusos legyek. Hogyhogy mikor? Majd, ha szólunk. Fiacskám, ne hörögj nekem a telefonba, mert nem kapsz kutyasütit. Addig is tartsd pórázon az ebeidet. Azt a birkát, amit felzabáltok, már nem lehet nyírni. Érted? Persze, hogy nem. Kretén.

2008. szeptember 27., szombat

55

-Helyzet van, főnök
-Na.
-Akkor mondom
-Na
-A múlt héten jelentettem, hogy a Náci Vérfarkasok megbíztak minket a Balfék Tötyögők lehallgatásával.
-Ja
-Odaadtam a melót a Gézáéknak, mert Károlyék a Böszme Lenyúlók A Hatalomért Nemzetközi Kommunista és Cionista Szövetség megfigyelését végzik már öt éve.
-Ja, ja, haladjunk, Sanyikám,10-kor jelenésem lesz
-Ok, szóval nagyban folyik a meló, mikor Béla jelzi, hogy valami zavar van az erőben. Utánanéz, kiderül, hogy a Böszmék fél éve lehallgatnak minket, hogy megtudják, lehallgatjuk-e őket.
-akurvaéletbe.
-Közben Károly berág, hogy Gézáék lehallgatják a Balfék Tötyögőket, ahol a harmadunokatestvére az alelnök, ezért megszerzi a cuccost. odaadja a sógorának, aki odaadja az elnöknek. Kitör a paláver. A csajszi azonnal felhívja a Böszméket, mert le van nekik kötelezve valami régi szerelmi ügyből kifolyólag. Minden érintett összehívja a sajtót és nyilatkozik. A cuccos egy része felkerül a netre.Itt tartunk most.
-afrancba
-Az egész balhét ránk akarják verni, főnök! Ráadásul Attila azóta is tartozik a légpuskával!
-Nyugi, fiam. Megoldjuk. 10-kor találkozom a Böszmékkel, 11-re bejelentkezem a Nácikhoz.Az összes titkos számlát lefagyasztani, Károlyt kirúgni, átveszed a helyét. Lehallgatásokat szüneteltetni, az eddigi anyagokat fél 10-re kérem a szobámba. Van még valami?
-Igen, főnök. Prinkmayerné Lelkes Piroska megbízott minket eltűnt férje felkutatásával.
- Megbuktunk, fiam, mindennek vége.

2008. szeptember 21., vasárnap

2008. július 17., csütörtök

53 - Coming out

52-Az igazság




Höndör B Margit elégedetten dőlt hátra padján a nemzeti progresszió leghaladóbb blogjának törlése után.
- Bosszút álltam KGB-n mert annak a ribancnak a verseit olvassa az én műveim helyett. Na írok is egy új Örömódát sebtiben.

Nem vette észre önteltségében, hogy először két szem, majd egy farkaspofa rajzolódik ki a monitorján. Hirtelen egy vérfarkas feje türemkedett ki a jobb sorsra érdemes katódsugárcsőből és egy harapással leharapta a Világmindenség negyedik legrosszabb költőjének a fejét. Piros vér borította el a döngöltföld padlót...
Mikula elégedett volt, végre sikerült bosszút állni az ellenség legveszélyesebb blogjának alapítóján. És még finom is volt.

2008. július 8., kedd

51 - A raj



A szürkeruhás ember a Nagy Építő mellkasán térdelt,
szemei fennakadtak, teljes transzban, sziszegve
ismételgette a varázsigét:

- Szél viszi a fehér hamut,
így is-úgy is eszedbe jut,
zöld kása a hasadra fut,
így is-úgy is eszedbe jut!

A Nagy Építő remegett, sírt, fuldoklott a kíntól.
Már nem tudott gondolni semmire, egy kimerevedett,
tébolyító pillanatba fagyva zokogott.
- Sehogy se fog eszembe jutni,
mondta, vagy csak gondolta inkább.

Ebben a pillanatban megmozdult a szerkezet.
A hatalmas fogaskerekek lassan, nyikorogva elindultak.
Sok száz térfigyelő kamera képe jelent meg a monitorokon,
és az Ifjú Charta indulójának halk foszlányai szűrődtek
ki a hangszórókból.

- Megelőzött, üvöltötte, és tudta, hogy késő.
A szürkeruhás embert ledobta magáról, felugrott, majd
térdre rogyott. Valahonnan fentről, velőtrázó nevetés,
gúnyos kacaj töltötte meg a levegőt.

A földalatti rácsok felcsattantak, és a sötét üregekből droidok
tömege tódult elő. Robotpópák, rendőrrobotok, rikkancsrobotok
és kinetikus próbababa-kimérák ezrei özönlöttek földalatti raktáraikból.
A gyártási szám ott virított mindegyikük tarkóján.

50

Saját maga is meglepődött, amikor összeállt a világ. Először csak egy fehérséget látott. Tényszerűen rögtön azon kezdett el gondolkozni, ez az a bizonyos halálközeli élmény, amelyről annyiszor nyilatkozott gúnyosan. Aztán fókuszált a szeme és rájött, hogy egy furgon fehér tetejét látja. Egy mentőautóban feküdt.

Ahogy dr. K. a fejét balra fordította, felszisszent a nyakszirtjébe hasító fájdalom miatt. Valamivel csúnyán eltalálták a nyakát. A sziszegést azonban egy pillanat alatt abbahagyta, amikor megpillantotta a szomszédos ágy tulajdonosának arcát.

Prinkmayer Sándor volt.

Ez az - villant át az agyán Jenő, a hadvezér instrukciója - most érkezett el a waterloo-i csata pillanata, amelyben a Náci Vérfarkasok és Vámpírok döntő vereséget szenvednek. Azzal felnyomta magát a kezével és Prinkmayer torkának ugrott.

Természetesen nem érte el. Dr. K.-t cserbenhagyták a lábai és a furgon padlójára zuhant. A zuhanás hangjára Prinkmayer felriadt és egy csúnyán összevert arcú embert látott, aki a két ágy közötti padlóról fél kézzel feltápászkodva próbált a torka után nyúlni. Prinkmayer nem mérlegelt sokat és ököllel dr. K. arcába ütött. Az ütés félrecsúszott, de a lendület lesodorta Prinkmayert az ágyról és ráesett dr. K.-ra.

Waterloo! Kurszk! Sztálingrad! - rikoltozta dr. K., közben megpróbált kikeveredni Prinkmayer alól. Prinkmayerben felébredt a harci láz, úgy érezte magát, mint egy német ejtőernyős Monte Cassinónál, amint sziklától szikláig harcolva védi a Birodalom e kritikus védővonalát. Dr. K.-nak sikerült a hátát a furgon hátsó ajtajának támasztania és döntő csapásra készült ellenfelének gyomrára irányozva, mint Montgomery El-Alameinnél. Ekkor azonban kinyílt a hátsó ajtó és dr. K. kiesett az utcakőre. A mentős megpróbálta elkapni, de dr. K. gyorsabb volt és meglepő sebességgel tűnt el egy mellékutcában. Mire a mentős felocsúdott, Prinkmayer is kiugrott az autóból és dr. K. után eredt.

Szegény felesége - gondolta a mentos - a kórházban várja. Csak nehogy elbőgje magát a nej, mert azt utálom. A mentős egy pillanatig gondolkodott, aztán megvonta a vallat és visszaszállt a mentőautóba, hogy elvigye a rossz hírt Prinkmayerné Lelkes Piroskának.

2008. július 6., vasárnap

49

Egyszerűen nem értette, mi történik körülötte. Kik ezek? Mit akarnak? Hogy került közéjük?
Arra még emlékezett, hogy lélekszakadva elmenekült a kommunista panelprolik nyugdíjas klubjának gyűléséről, és arra is, hogy pár utcával odébb kimerülten leroskadt egy padra, ahol valószínűleg elájult. Kiabálásokra ébredt, egy ismeretlen, arany bikinibe és alföldi papucsba öltözött férfi „Szivikém, itt kicsinálnak, gyere velem, drága” felkiáltással felrángatta a padról, és maga után vonszolta.
Prinkmayer először azt gondolta, összetévesztik valakivel, ezért bemutatkozott, de akkorra már olyan erős volt a hangzavar, hogy a másik nem hallotta, mit mondott, csak megnyugtatóan rámosolygott, és megsimogatta a karját.
Prinkmayer nem szerette, ha férfiak simogatják a karját.
Kirántotta kezét a másik szorításából, és megpróbált kikecmeregni a tömegből. Könyökkel vágott utat magának egészen a felállított kordonig, éppen megpróbált átbújni valahogy rajta, mikor valaki ráüvöltött: - Nézd már a hülye buzit a pizsamába', mi van, köcsög, a bébidoll mosásban van? – durva kezek ragadták meg és hirtelen a földön találta magát.
- Piroska! Segíts! – kiabálta, mielőtt elsötétedett körülötte a világ

48

Az Úr jókedvűen heverészett a márványlapokkal borított teraszon felállított jacuzzijában egy pohár Don Perignonnal a kezében. Kicsit meglangyosodott ebben a melegben, de most ez sem tudta elrontani a hangulatát. Ivott egy kortyot és a poharat letette a medence melletti aranyozott rokokó asztalkára. Hátradőlt, élvezte a vízsugarak masszírozását, arcát szembefordította a nappal, becsukta a szemét.
-Sikerülni fog. Mégis sikerülhet! – felnevetett. - Ja, barátocskám, csőcselékben én is jó vagyok, ilyen az, amikor visszalő a nyúl. Vagy fordítva sül el a puska? Na igen, a közmondásokhoz viszont valóban jobban értesz – vigyorogni kezdett. Szokott így beszélgetni magában a főellenséggel, a Náci Vámpírok és Vérfarkasok pártelnökével, bár az utóbbi időben kicsit megritkultak ezek a társalgások. – Jókat röhögtél, mi? Hát most én röhögök, kisbarátom! – derűsen nézte, amint egy veréb a Lenin szoborra száll, és tollászkodni kezd. – Leszarom, ha leszarja! – vihogott fel megint, tetszett a poénja, még párszor elismételgette magának, azon gondolkozva, hogy vajon milyen alkalommal használja fel. Talán a költségvetési vitában? Vagy a következő találkozón Putyinnal?
Gondolatai visszakanyarodtak a tegnapi eseményekhez. Az a legjobb az egészben, hogy már szinte semmit nem is kell tenni, minden megy a maga útján, a csőcselék hozza a formáját szépen, jah, aki ördöggel cimborál, azt el is fogja vinni, bizony, bizony, farkas koma, így fogsz járni te is! - Ne felejtsem el gyakorolni a széttárt kezes figurát ! – emlékeztette magát gyorsan.
És a beszédem... Kurva nagy volt! „ellopják a szabadságot” igen, ez volt a legjobb. Meg a Magyar Charta.
- Sikerülni fog – újra behunyta a szemét, mosolygott.

47

Ibolya néni óvatosan újra hátranézett. Nem vett észre semmi gyanúsat, hát tovább óvakodott a nyilvános telefon felé. Azonnal jelentenie kellett.

Ibolya néni két hónappal ezelőtt épült be az Őrzők közé. Vérfarkasok által elrabolt barátnőjének történetét Jenő azonnal bekajálta, a többi Őrző pedig nem tett fel kényelmetlen kérdéseket. Azóta Ibolya néni kötelességtudóan szörnyülködött a Náci Vérfarkasok és Vámpírok Pártjának újabb rémtettein, ő maga pedig a csoport hiedelemvilágához gondosan illeszkedő sztorikat eszelt ki vérfarkas és vámpír szereplőkkel.

Ibolya néni most azonnal beszélni akart a kapcsolatával. Az eddig ártalmatlannak tűnő szervezkedés láthatóan hadiösvényre lépett és erről azonnal értesíteni kellett a központot. Ibolya néni még egyszer utoljára körülnézet, majd tárcsázott.

Prinkmayer a célpont - vágott a közepébe Ibolya néni, majd vitriolos jelzőkkel nem takarékoskodva beszámolt az Őrzők aznapi titkos gyűléséről. A vonal túlsó végén csend lett. Majd a mély férfihang röviden felnevetett. "Hát akkor üldözzék Prinkmeyert. Kapják is el. Ez lesz a kurszki csatájuk." Ibolya néni nem értette ezt teljesen, de nem akart csalódást okozni, hát ő is nevetett.

Amikor befejezte a hívást és megfordult, közvetlen közelről nézett dr. K. feldúlt arcába. Nyilvánvaló volt, hogy dr. K. mindent hallott, de még nem értette meg teljesen a következményeket. Ibolya néni nem is hagyta, hogy megértse.

Meglendítette gurulós bevásárlótáskáját és ütött.

2008. július 5., szombat

46

Rögtön utána kellett volna ugranom! – szidta magát Prinkmayer a kihalt utcán trappolva. – Hová tűnhetett az a birka? – Lelassult, az utat vizslatta Dr K nyomai után kutatva. Hirtelen lehajolt, majd diadalittasan felemelt egy libatollat. – Megvagy! Háhá! Megvagy, öcsi! – Megállt, kicsit kifújta magát, megigazgatta csíkos pizsamafelsőjét, a papucsából kirázott egy kavicsot. „ Kövesd a tollat! „ adta ki magának a jelszót, és tovább ügetett a sötétben. Mikor az utcasarokra ért, megállt, a fal mellé húzódott, óvatosan kikukucskált. A kandeláberek pislákoló fénye halványan megvilágította a főutat, a langyos nyáresti szél lágyan emelgette az ismerős kispárna szakadt ciháját egy kapualj előtt. A ház alagsori ablakából hangok szűrődtek ki.
Prinkmayer elbizonytalanodott. „És ha sokan vannak?” Megpróbálta felidézni magában mindazt, amit a Tirpák Serpák önvédő kör kiképzésein tanult, majd szomorúan rádöbbent, hogy egyedül mégsem menetelgethet fel-alá a kapu előtt, ráadásul az öltözéke sem megfelelő hozzá.
„Hozz magaddal még egy embert” dübörögtek a fejében a vezér szavai.
Prinkmayer erőt vett magán és lassan az ablakhoz kúszott, arcát a koszos üveghez nyomta, benézett.
Rettenetes kép tárult a szeme elé.
Eltorzult arcú, patkányszerű lények tüzes vasakkal hadonásztak, a falakon körben fokhagyma fözérek, az egyik sarokban két szakállas rém aranyrudakat osztott mohó tekintetű, vörös ruhás nyugdíjasoknak. És középen…középen, egy kockás viaszosvászonnal borított asztal mellett Ildi ült, Ildi, a Vámpírok Réme!
Prinkmayer ereiben meghűlt a vér. Kétségbeesetten felpattant, és futni kezdett. A sarokról még visszanézett, a ház előtt épp akkor állt meg egy fekete autó.
Rohant tovább.

2008. július 4., péntek

45

Most maga jön - hallotta Jenő hangját dr. K. mintegy félálomban. Körülötte várakozó tekintettel ültek az Őrzők. Ő dr. K. - mutatta be Jenő - dr. K. akitől annyira fél a Náci Vérfarkasok és Vámpírok pártja, hogy az elnökük saját maga jött el érte! Dr. K. pedig bátran a képébe nevetett és kiugrott inkább az ablakon, minthogy az övék legyen!

A hallgatóság a csodálkozás és elragadtatás neszeivel válaszolt, dr. K. viszont teljesen elbizonytalanodott. Az előző éjszaka eseményei egészen valószínűtlennek tűntek és lassan egy masszává kezdtek összeolvadni. Hol is kezdje? Volt valami a tévével, aztán valami szörnyűség történt a Gödörnél, aztán ott volt Edit is, aki elárulta, bár már nem volt teljesen biztos benne, hogyan és kinek. A ködből hirtelen egy arc tűnt fel meglepő részletességgel. Egy fanatikus, kegyetlen arc.

Prinkmayer! Prinkmayernek hívják - nyögte ki dr. K. - patkányokról beszélt nekem. Biztosan köze van a vérfarkasokhoz.

Prinkmayer doktor - mondta csendesen a teherautósofőr, akinek tévéjén csak a Náci Vámpírok és Vérfarkasok pártelnökének üres trónterme fogható - ő műtötte a vakbelemet. Valami nagyon nem tetszett benne. Olyan vérfarkas-szaga volt - tette hozzá továbbra is ijesztő nyugodtsággal a tehetrautósofőrt, aki szeretett volna a tévén mást is nézni, mint üres tróntermet.

A középkorú nő újra sikoltozni kezdett, de ez most már dr. K.-t se zavarta. Valahogy a sikoltozás otthonossá tette a titkos gyűlés hangulatát. Jenő várt egy kicsit, hogy a sikoltozás mindenkinél elérje a kívánt hatást, majd újra a nő vállára tette a kezét, amitől az csendesen szipogni kezdett.

Nem kérdéses - mondta Jenő - Prinkmayer a gyenge pontjuk. Ő most a főellenség. Ha csapást mérünk rá, azt hónapokig nem heverik ki a vérfarkasok. Ez lesz az ő Sztálingrádjuk.

Dr. K. ámultan nézett az öregúrra. Az utolsó mondatnál Jenő kihúzta magát és mintha meg is nőtt volna. Most nem egy kedves bácsika volt, hanem igazi vezető. Egy vezető, aki csatába viszi a csapatait.

Az egyetemista csendesen előhúzott egy köteg nyomtatott papírt és szétosztotta a csoportban. Dr. K. azonnal felismerte a képet. Prinkmayer doktor volt.

44

- Rossz válasz – üvöltötte Tapló Béla fülébe Prinkmayerné Lelkes Piroska kedvesen, miközben a nyakkendőjénél fogva lágyan felemelte, majd lerakta a megrémült orvost. Ezt a mozdulatsort többször is megismételte, ezzel is hangsúlyozva szavai jelentőségét, bár a férfi valószínűleg már tisztában volt azzal, hogy nincs kedve tréfálkozni.
- Hol van a Sándor? – kérdezte tőle még egyszer, most kicsit meg is rázogatta közben, a leesett szemüveget kecsesen az asztal alá rúgva.
- Kéremszépen – sírt fel a doktor – ne bántson kérem! – Tapló szinte elszédült az asszonyból áradó fokhagymás piritós átható szagától. Kavargott a gyomra és rettenetesen félt.
- Azonnal áruld el, hol a férjem, szarjankó!
- Nem tudom, kérem, higgye el – zokogta a férfi.
Piroska pár percig ütemesen a falnak verte Tapló Géza fejét, egészen addig, amíg a férfi el nem ájult.

43

Prinkmayernek egyáltalán nem volt szimpatikus ez az alak, akit a megkérdezése nélkül helyeztek el a szobájában. Állandóan harákolt, ráadásul erősen horkolt is éjszakánként.
Azért persze megpróbálkozott beszélgetésbe elegyedni vele, „hozzatok magatokkal még egy embert”, végül is ez volt a Vezér utasítása, és Prinkmayer a vezérek utasításainak mindig feltétel nélkül engedelmeskedett. Ám minden kísérlete kudarcba fulladt ennél az ostoba baromnál.
Csak nyöszörgött a szerencsétlen, mikor tüzes tekintettel és lelkesítő szavakkal felvázolta neki a Náci Vérfarkasok és Vámpírok nemzetalkotó programját, az országépítő életerő kifejezésnél pedig fel is sikoltott, hadonászni kezdett és üvöltözött „ meg fognak ölni minket! Kiszívják a vérünket!”.
Akkor ütötte meg először. Jobb belátásra kellett térítenie. Meg kellett értetnie vele végre, hogy nem a vérfarkasoktól, hanem a patkányoktól kell félni, a ragály terjesztőitől, a Kiskunlacháza-Puerto Rico tengely szakállas kiszolgálóitól, a nemzet végromlására sátáni terveket szövögető idegenszívű zöldségesektől, kisgyermekek megrontóitól, undorító tanga bugyikban biggyeszkedő szinglihordáktól. Ez utóbbi veszélyt különös hévvel és meggyőző erővel ecsetelte, mert valami fura képzettársítás folytán hirtelen felötlött benne Piroska, a felesége képe, aki egyébként leginkább meleg, combközépig érő fehérneműket viselt, és a legnagyobb bánatára szinglinek sem volt nevezhető.

Milyen érdekesen működik az emberi agy, mélázott el ezen egy percre Prinkmayer.

Ezt a pillanatot használta ki Dr K , egy ghyors mozdulattal levetette magát a rácsos vaságyról és fürgén bemászott alá, kispárnáját folyamatosan a fülére szorítva. Egészen a falnak lapult, szinte eggyé vált vele, behunyta a szemét. „ Talán elfelejti, hogy itt vagyok” – maga sem hitte azonban, hogy ilyen könnyen megússza.

„Hol vagy, te barom?” „Gyere elő, jobban jársz!” Berúglak, mint a holnap ajtaját a rendes ember!’ – üvöltözött Prinkmayer vadul, mikor feleszmélt a felesége emlékének megidézése okozta sokkból.

Dr K rémületében hangosan csuklani kezdett. Azonnal tudta, hogy ezzel mindennek vége. Szinte rezignáltan tűrte, ahogy a partvis nyelével bökdösi, majd a lábát rángatja ez az állat. Tulajdonképpen már megadta magát. És egyszer csak, egy nagyobb rántás után hirtelen úgy érezte, hogy repül. Repül a vágyott szabadság és nyugalom felé, egyenesen ki az első emelet ablakon a puha pázsitra, fülén a kispárnával, arcán üdvözült mosollyal. „Megmenekültem” sóhajtott fel boldogan, letörölgette magáról Tapló Béla főorvos pincsijének a nyomait, és futásnak eredt.

Prinkmayer bambán nézett utána az ablakból.

2008. június 28., szombat

42

Plafon. Fény. Zajok.

Dr. K. magához tért. A teste még mindig sajgott az éjszaka megpróbáltatásaitól, de a bénító kimerültség már elmúlt. Felült az ágyban és körülnézett. Egy kis alagsori szobában volt, amelynek egyetlen ablaka a járdával volt egy szintben, legalábbis az időnként elhaladó lábakból ítélve. Az ablakon beszűrődő fényekből ítélve késő délután lehetett.

"Bizonyara éhes" - sürgölődott az öregúr a konyhában és ételhordót pakolt elő. Csendben ettek. Az ismeretlen jótevő időnként huncutul felpillantott dr. K.-ra, ő azonban annyira el volt foglalva az evéssel, hogy nem kérdezett semmit. Amikor azonban befejezte az evést, az öregnek szegezte a kérdest.

- Mit tud a vérfarkasokról? Mi az a Náci Vérfarkasok és Vámpírok Pártja?
- Várjon még egy órat - csillapította a házigazda - Akkor mindent megtud majd.

A látogatók ennél hamarabb kezdtek megérkezni. Egy idős nő feketében. Egy cingár fiú, valószínűleg egyetemista, mert megérkezése után azonnal egy jegyzetbe temetkezett. Egy remegő szájszélű középkorú nő. Csendben leültek a konyhában, furcsálkodó pillantassal méregetve dr. K.-t. Összesen talán tízen lehettek. Végül az öregúr törte meg a csendet.
- Üdvözlöm az Őrzőket. Vendégünk, dr. K. Kórhazba vitték, amikor a vérfarkasokról beszélt. Szabadon beszélhettek előtte.
A remegő szájszelű nő ugrott fel elsőnek.
- Engem is kórházba vittek! Utána pedig zárt intézetbe! Hiába mondtam, hogy a lakat nem véd meg ellenük! Éjszakára le akarták kapcsolni a villanyt és meg is tették volna, ha nem fenyegetőzöm öngyilkossággal! Így is ott voltak a vámpirok minden éjjel az ablaknál! Minden éjjel! Azóta talán meg is törtek volna, ha Jenő nem hoz ki!

A nő szabályosan sikoltozott már a végén, de senki nem szólt ra. Valószínűleg hozzászoktak már. A házigazda, akit Jenőnek szólított, a vállára tette a kezét, mire a nő elcsöndesedett és csak időnként csuklott fel belőle a sírás.

Aztán mindenki beszélt. A nyugdíjas néni az otthonból, akinek a szobatársát két vérfarkas vitte el és azóta se tért vissza. Az egyetemista, akinek füvezős házibuliján vámpírok kezdtek megjelenni és elriasztották a vendégeket. Az egyetemi oktató, akinek a főnökéről kiderult, hogy vámpír és arra akarta kényszeríteni, hogy menjen el a Náci Vérfarkasok és Vámpírok szeánszára. A teherautósofőr, akinek tévéjen egyetlen csatorna fogható, ami folyton egy üres tróntermet mutat. Az újságíró, aki írni akart az ártatlanokat fenyegető veszélyekről és azóta, ha bekapcsolja a számítógépet, egy vérfarkas vicsorog rá a képernyőről.

Aztán a módszerek. Az egyiket a fokhagyma mentette meg, amivel körberakta az ágyat. A másik boszorkánykönyvből vette az igézeteket, amelyekkel a hálószobáját védi. A harmadik letakarja a tévét, hogy a vérfarkasok arra ne tudjanak átjárni. A negyedik védő varázsigéket ír cédulákra és azzal tapétázta ki a szobáját.

Ezek a módszerek mind hatásosak voltak, mert a vérfarkasok még egyiküket se ették meg. Dr. K. azonban végig azt érezte, hogy reménytelenül le vannak maradva egy végtelenül erős és agresszív ellenséggel szemben, ami gátlástalanul pusztít el mindent, amit csak a kedve tartja.

Dr. K. úgy érezte, ideje felvenni a harcot.

2008. június 26., csütörtök

41

A rúgás a bordáit érte.

Dr. K. kábultan pislogott fel a suhancra. A fiúnak még két társa volt, akik kicsit távolabb röhigcséltek. "Nézd csak, felébredt a hómlessz" - fitogtatta angoltudását a fiú - "gondoltam, fázhatsz ott a földön, megmelegítelek!" Egy öngyújtót kezdett kattingatni, miközben gonoszul vihogott.

Dr. K.-nak nem volt veszélyérzete. Halálos fáradtságot érzett és a suhanc nem tűnt ijesztőnek. A vérfarkasok után nem. "Hagyjál békében, fáradt vagyok" - mondta a fiúnak és a másik oldalára próbált fordulni. Az nem hagyta annyiban. "A békéd majd a sírban lesz" - kiáltotta kedélyesen és újra rúgásra lendítette a lábát.

"Ha nem húzol a picsába azonnal, a saját beleddel fojtalak meg!" - mordult rá dr. K. saját maga számára is meglepő agresszivitással. A fiú megdöbbent, láthatóan nem tudta, támadjon vagy visszavonuljon. Ám amikor dr. K. szemébe nézett, ott valami olyan eltökéltséget látott, hogy jobbnak látta lelépni. "Még számolunk, csövi" - mondta meggyőződés nélkül, majd a csoport gyors léptekkel elhagyta a helyszínt.

Dr. K. megpróbált új pozitúrába helyezkedni a kartonlapon, de továbbra is kényelmetlen volt a fekvés. A meleg éjszaka ellenére fázott is, a másik kartonlap, amit takarónak használt, nem melegített túlságosan. Viszont az aluljáró ki volt vilagítva, így azt remélte, a vérfarkasok nem férkőzhetnek hozzá.

- Fiatalember, győzzön meg, hogy ez a fekvőhely kellemes.

Dr. K. felhúzta a lábát, hogy gyomron rúgja a suhancot, de helyette egy tip-top öregurat látott, aki barátságosan mosolygott rá. Fején ódivatú szalmakalapocska volt, a meleg ellenére nyári zakót viselt és rádőlt a sétabotjára. "Hagyjon békén, tűnjön el" - nyöszörögte dr. K. kimerülten. A válasz láthatóan elkedvetlenítette az öregurat, megfordult és távozni készült. A vála felett azonban visszaszólt dr. K.-nak.
- Így nem sokáig húzza a vérfarkasokkal szemben.

Dr. K.-t mintha kígyó csípte volna meg, úgy ült fel.

- Mit tud a vérfarkasokról?

Az öregúr kinyújtotta a kezét és újra rámosolygott dr. K.-ra.

- A Náci Vérfarkasok és Vámpírok Pártjával találkozott. Jöjjön velem, ha élni akar.

Dr. K. felállt és ellentmondás nélkül követte az éjszakába.

40 - A kása

Felriadt, a szemüvegét kereste, anélkül nem látott semmit. Egyik szemén gyermekkora óta
hályog volt, a másikkal rövidlátó lett az utóbbi években: talán a sok Mantra írástól.
Hallotta az éneket - az ezer torok mély zengését - de csak valami sötét hullámzást látott.
- Mindegy, ha én nem látom őket, akkor ők se láthatnak engem -
gondolta, és elindult a hang irányába.

A szürkeruhás ember elfordult, kezében a pohár. Egész teste rászkódott, az arca eltorzult,
szemgolyói fennakadtak. Sűrű, zöld kása tört elő a szájából, s lassan megtöltötte a poharat.
Mikor elkészült, felnézett és a Nagy Építőhöz lépett:
- Vegye le a zakót, és az inget, bökte oda.
- Na ne, ezt biztos nem nyelem le, ezt nee... könyörgött a Nagy Építő.
- Ki mondta, hogy le kell nyelnie? Vetkőzzön, és feküdjön le valahová.
A hasáról fogom lenyalni... elég meleg. A Nagy Építő elsápadt.
- Gondolja, hogy ettől jut majd az eszembe ?
- Gondolni itt most maga fog, na ne gyerekeskedjen, vetkőzzön!

A Mester a fülére szorított a kezeit, de a hang így is majdnem szétfeszítette a fejét.
Mintha az agyában üvöltött volna ez a vad, barbár gregorián.
- Undorító! Gondolta magában - ki kéne valahogy kapcsolni ezt a szart!
Lassan elindult, de alig lépett párat, egyszercsak mintha beton falnak ütközött volna, hanyattvágódott,
az orrából megint eleredt a vér. Valami szúrta a tarkóját. Oda nyúlt, és hirtelen megnyugvás töltötte el:
a szemüvege volt. Ahogy megtapogatta, érezte, hogy csak az egyik üveg ép. Így is megváltás volt
a számára. Megtörölgette, és a baloldali, sértetlen lencsét a szeméhez emelte.

Amit látott az fölülmúlta minden rémálmát. A robotpópák tömött sorokban vonultak közvetlen előtte.
A zászlók és csillogó kegytárgyak erdeje, a finoman lengedező füstölők látványa szinte sokkolta. Ekkor
az egyik fekete alak kilépett a sorból és fölé hajolt. Megremegett. Nem értette mit mond az alak,
csak a mozgó szájgépet látta, és érezte ahogy a hideg cseppek az arcába csapódnak.
- A kurva spriccelődett, üvöltötte, és minden erejét összeszedve futni kezdett.
A hatalmas boltívhez ért, elindult felfelé az aknában.

Egy jó fél órába telt míg felért. A megerőltetéstől zihált, a feje forró volt, annyira kimelegedett,
hogy megszáradt rajta a ruha. Átvágott a panoptikumon, és a palackozó üzemen, egyre
szűkülő folyosókon és lépcsőkön haladt. Egyre feljebb és feljebb jutott, és már látta a bunker
bejáratát. A félig nyitott ajtón vakító fény ömlött a folyosóra, és a falakon egy dermesztően bizarr
árnyjáték jelenetei rajzolódtak ki.

A küszöbön állt, egyik kezében a szemüveg maradványait tartotta,
a másikkal szemellenzőt formált a homlokán.
- Ezt nem hiszem el...nyögte.

2008. június 25., szerda

39

Fénykörből fénykörbe. Fénykörből fénykörbe.

Dr. K. futott. Meglepően gyorsan futott ahhoz képest, hogy bal lábára sántított és nem volt a lábán cipő. Amikor fénykörbe ért, lelassított, de ilyenkor belehasított a bal lábába a fájdalom. Az a lába ért előbb földet, amikor kiugrott Edit lakásából, az első emeletről. Még szerencse, hogy a balkon alatt volt egy nagy bokor, ami felfogta a zuhanást. Egyben le is tépte róla a pizsamafelsőt és összekaristolta a felsőtestét, de ez most kevesett számított. A menekülés számított.

Mert amikor kiért az utcai lámpa fényköréből, megelevendtek az árnyak körülötte. Dr. K. világosan látta, hogy legalább három vérfarkas követi. Ha egy fénykörbe ért, tisztelettudóan a sötétség peremén maradtak, ha azonban dr. K.-t körülölelte az éjszaka, a szemeik ijesztően közelről parázslottak fel és dr. K. hallani vélte zihálásukat is. Ilyenkor dr. K. elfelejtette a fájdalmat és futott, amennyire csak tudott.

Saját maga számára is váratlanul érkezett a nagy térre. Menekülése közben nem is gondolt arra, merre visz az útja, de most hirtelen rájött, hogy a legjobb helyre vetette jó sorsa. A Gödörben éppen buli volt.

Dr. K. megjelenese nem keltett különösebb feltűnést, a gödörlakók láttak már ennél különbet is. Igyekezett elvegyülni a tömegben, azt remélve, hogy a pokoli szörnyetegek így nem jutnak közel hozzá. Hanem amikor visszanézett a térre, a tömegen kívülre, elállt a lélegzete.

Vérfarkasok tucatjai vették körül a Gödröt. Nem hárman voltak már, hanem legalább harminchárman és a környező utcákból egyre újabbak csatlakoztak hozzájuk. Egyre szűkebb kört vontak a Gödör köré, mintha vadászatra készülődnének. Fölöttük a levegőben valami elképzelhetetlen rémség húzott el. Körvonalait kivenni nem nagyon lehetett, de dr. K. érezte a jeges levegőt, amikor elhúzott felette. És mintha ez nem lett volna elég, egy vérfarkas lépett ki az egyik oszlop mögül, kifogástalan öltönyben, a hátsó lábán járva és a legnagyobb természetességgel elkezdett araszolni felé a tömegben.

"Nem csak én kellek nekik, hanem mindenki" - iszonyodott el dr. K. Villámgyorsan körbenézett és meglátta az ünnepi fáklyákat. Mielőtt bárki megakadályozhatta volna, felkapott egy fáklyát és nekifutásból a vérfarkasok közé vágta. Aztán még egyet a másik irányba. Aztán még egyet a tömeg felett köröző rémséghez vágott. Az első fáklya meggyújtotta a kiszáradt füvet és a vérfarkasok hátrálni kezdtek.

“Győzelem! Győztünk!” - ordítozott dr. K. Lelkesedését dermedt csend fogadta. Egy kis kör támadt körülötte, mintha a bulizók egy kis távolságot akartak volna tartani tőle. A távolban egy sziréna kezdett el vijjogni.
“Vérfarkasok ... az egyikük öltönyt viselt ... el akartak pusztítani itt mindenkit ... egy repülő rém is volt ... találkoztam a királyukkal is ... a tévén keresztül közlekednek” - dadogott dr. K. de a hangulat nem oldódott fel. Egy fiú a mellette álló lány fülébe suttogott. Aztán az egyik sarokban meglátta Editet. Dr. K. néhány barátjának gyűrűjében állt és feldúltan mutogatott irányába.

Dr. K.-nak nem volt kedve magyarázkodni. Újra futott. Fénykörből fénykörbe.

38 Operation Fospumpa



A Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnöke lenyűgözve szemléli a gigantikus szerkezetet. Egy óriási föld alatti teremben vagyunk, valahol mélyen a Liberális város nyüzsgő belvárosa alatt.
A Waffen SS gyakorlót viselő Főmérnök magyaráz: - A Fospumpa-terv lelke egy német Type VII-es üzemanyagpumpája kissé felnagyítva. A membránja edzett nyugdíjasbőr, nagyon erős, de rugalmas is. Az üzemanyag metán, a Hörrtv és a napilapja dögkútjaiból. A Terv lényege az hogy 2010-es választási vereség esetén a IV-es Metró átadási ünnepségen a Liberális Város fő szennyvíznyomó csövét a gigantikus fospumpa segítségével belevezetjük a metróalagútba elpusztítva ezzel a kommenisták és a Pedofil Buzeránsok A Tirpák Jövő Sárbatiprásáért Párt vezetőit meg egy jó pár prolit.
- Akkora nyomást tud, hogy a metróállomások bejáratainak helyén csak egy-egy igen szép kis fosgejzír lesz - lelkendezik a Főmérnök.
- He-he, de jó lenne már most bevetni, nagyon mérges vagyok, hogy megalázott a Pedofil Buzeránsok A Tirpák Jövő Sárbatiprásáért Párt elnöke. Persze paktum, meg előrehozott választások, ezért még bosszút állok!
-De Obergruppenführer, még nincs kész az alagútra való csatlakozást szolgáló csatorna, még nem jártak a közelben a fúrópajzsok, metróalagút sincs még erre. Még egy év legalább mire titokban meg tudjuk építeni a csatlakozást, ha az építők is eljutnak idáig. Nem olyan egyszerű lesz, mint a főnyomóra csatlakozni, ott le tudtuk könnyen fizetni a mérnököket pár kiló tőggyel.
-Ne vitatkozzon velem Sturmbannführer! Maguk műszakiak, mindig csak a számok, tervek, semmi lelkesedés, egyedi gondolat.
-Engedelmet Herr Victoriux Obergruppenführer, már Standartenführer vagyok, Ön léptetett elő, a Fospumpa megtervezésért. 2010-re kell elkészülnöm.
-Jól van, elég lesz akkora is. Leléphet. Gyere Vladislav, készül már a tőgypörkölt a Központban. Éhes vagyok. Bár te még csak vért ihatsz, nincs még kész az új tested - ugratja a szőrös denevért, majd mindketten el.

2008. június 24., kedd

37

"Nyisdkinyisdkinyisdki!"

Dr. K. elkeseredetten dőlt a kapucsengő gombjára, dacára a szabatosan megfogalmazott figyelmeztetésnek, hogy a csengőt nem kell folyamatosan nyomva tartani. Éjfél volt, az egész ház töksötét, dr. K. feje pedig zúgott a nyugtatótól, amit a kórházban belepumpáltak. Egyenest odavitték, amikor a rendőrségen bejelentést tett a vérfarkasról.

Tulajdonképpen nem sokat tudott Editről. A lányt egy barátjánál ismerte meg, alig néhány hete. Hamar kiderült, hogy egy csomó közös témájuk van, a Rossz Pártot pedig egyikük se szerette. Pontosabban Edit udvariasan bólogatott, amikor dr. K. a Rossz Párt gaztetteiről beszélt neki, majd hamarosan egy avantgarde kiállitásra terelődött a szó. Ezután nem sokat beszeltek politikáról. Dr. K. tudta, hogy a jó párkapcsolatnak az alapfeltétele a politikai nézetazonosság és azt is, hogy Edit fel se bukkanhatott volna a baráti körben, ha nem gondolkozik tényszerűen politikai kérdésekben.

“Furcsán nézel ki” - mosolygott rá álmosan Edit a kapuban, de kicsit se látszott meglepettnek. Dr. K. végignézett magán és tényszerűen megállapította, hogy kórházi pizsamában, mezítláb valóban furcsán néz ki. Ruháját visszaszerezni nem volt módjában, amikor meglépett a kórházból.

“Majd mesélek” - morogta dr. K. amikor belépett a lány kicsike, első emeleti lakásába. Edit lakása egy szobából, egy konyhácskabol és egy fürdőszobából állt. Volt viszont egy kellemes balkonja, amelynek ajtaja most is nyitva állt és beáradt a hűsítő éjszakai levegő. Ülj le, hozok valami teát - duruzsolta a lány, dr. K. térdei pedig megadták magukat. A pamlagra rogyva üres tekintettel figyelte, ahogy Edit bekapcsolja a tévét.

Az első percekben fel se fogta, mit néz. Furcsa adás volt, az egész képernyőt ezüstös szín töltötte be, feliratok vagy bármilyen ábra nélkül. Aztán a kép váltott és dr. K.-nak öntudatlanul tágra nyílt a szája.

A képernyőről egy trónszékben ülő furcsa alak vigyorgott rá. Vállán egy szörnyű minisárkány ult. Akkor lehetett eszrevenni, milyen alacsony a magassarkú cipője ellenére, amikor lehuppant a trónszékről. Megállt a trónterem közepén és kitárta a karját dr. K. felé.

“Már nagyon vártalak” - vihogott ocsmányul az alak - “Péter barátom haragszik rád, de én becsülöm a teljesítményt”. Oldalról besündörgött a dr. K. által már megismert vérfarkas, csúnyán összeégett orral. A rémkirály gonoszul rápaskolt a bestia orrára, mire az fájdalmában felmordult, majd sértetten távozott.

Dr. K. rémülten körülnézett és az ajtóban megpillantotta Editet, aki szabályos vigyázzállásban nézte a műsort. “Edit is velük van” - villant át dr. K. agyán. Most értette meg, miért terelte el a beszélgetést mindig a lány a politikáról. “Beszivárgót küldtek közénk”.

A rém eközben táncolni kezdett a trónteremben, körbe-körbe. "Lesssz maga úgyis az enyém, csak az enyém, csak az enyém ..." - kornyikálta fülrepesztő orrhangon. Annyira belelkesült, hogy lekapta a válláról a sárkányféleséget és atölelte. Majd hirtelen abbahagyta a tánc ezen hátborzongató paródiájat, mélyen dr. K. szemébe nézett és alig hallható, ámde annál határozottabb hangon kiadta a parancsot: "Gyere hozzám, gyermekem, gyere bátran, gyere most, gyeregyeregyere ..."

Dr. K. rémülten érzékelte, hogy lábai maguktól fellökik a pamlagról és megindulnak vele a tévé felé. "Soha nem kapsz meg" - nyögte elkeseredetten, minden erejét összeszedve visszaszerezte az uralmat a lábai felett és két lépéssel a balkon ajtajánál termett.

Aztán ugrott.

36

- Mi legyen az új beteggel? – kérdezte az ápolónő Tapló Béla főorvostól Dr K. kezelése után.
- Hideg zuhany, óránként egy beöntés három napig – válaszolt rezignáltan Tapló.– Teljesen sima ügy, naponta hoznak be párat az ilyenekből. Tegyék Prinkmayer mellé a 7-esbe, ugyanazok a szimptómák, fóbiás képzelgések vérfarkasokról, Prinkmayer esetében patkányokról, félelem a vérszívóktól, üldözési mánia, ha tudná, Aranka, hogy mennyire unom én már ezeket….
- Hozzak egy kávét, főorvos úr?
- Fröccsöt. Egy fröccsöt hozzon, Aranka.

35

- Csak kerülj elő, szétrúgom a seggedet, Sándor! – sóhajtott fel Prinkmayerné Lelkes Piroska, mikor kilépett a Náci Vérfarkasok és Vámpírok alagsori klubjából. Már két napja kereste a férjét, mindez idáig eredménytelenül. Először a szomszédoknál járt, ott szokta meghúzni magát veszekedéseik után a férfi, valamelyik hülye mindig megsajnálta azért a pár kisebb zúzódásért. – A barmok! – köpött ki mérgesen, telibe találva egy arra sétáló punkot, a szerencsétlen szó nélkül elodalgott.
Másnap délelőtt benézett a férje munkahelyére, és, bár kezdetben meglehetősen szűkszavű válaszokat kapott a kérdéseire, de mikor csevegés közben felemelte a vaságyat a rajta fekvő Hüttler Gézával együtt és fenyegetően hadonászott vele egy kicsit, rögtön megeredt a szava annak a kis rüfke ápolónőnek. Köpött egyet megint.
- Vérfarkasok, na persze, ez a Sándor teljesen hülyére itta már magát – morfondírozott magában. – Három elmegyenge takonypóc, hát, egy darabig nem fognak menetelgetni abban a lepattant irodában, arról gondoskodtam! – gonoszul vigyorgott, mikor visszagondolt rémült arckifejezésükre az első mondatok elhangzása után. – Azt hiszem, az egyik becsinált a nadrágjába is! – szakadt fel az elementáris röhögés az asszonyból. Egy ablak csörömpölve a járdára esett.

2008. június 23., hétfő

34

Dr. K üveges szemekkel meredt a képernyőre. Valami kocogott, ez volt az egyetlen hallható hang. "Az én fogaim vacognak" - állapította meg tényszerűen dr. K. Híres volt tényszerűségéről és ötletes szóképeiről, ha sötét babonák hívőit kellett ostorozni. Most mégis kifogyott a szavakbol.

"Hagyd már abba" - utasította gondolatban a fogait, de azok tovább vacogtak. Mindegy, gondolta dr. K., ha vacognak, hát vacogjanak. Attól én még gondolkodhatom.

Sötét volt a szobában, az ablakon beszűrődo reklámfények rémítő árnyakat festettek a padlóra. Ezeket dr. K korábban észre sem vette, de a történtek utan nyugtalanítónak találta őket. Pedig az este olyan jól indult. Dr. K., az agglegény, baráti társaságba ment a baratnőjével. Szolidan italoztak is és a politika is szóba kerult. Nem, mintha sok vita lett volna. Dr. K. barátai kiérlelt politikai vélemennyel bírtak, melyek meglepően hasonlítottak a sajátjára. Tettek néhány pikírt megjegyzést a Rossz Párt szereplőire, aztán a nők közbeavatkoztak és elterelték a számukra unalmas irányba forduló vitát. Aztán elválás, búcsúcsók és dr. K. egyedül ment haza.

Nem is tudta már, miért kapcsolta be a tévét. Késő is volt, kábult is volt, unalmas is volt a műsor, talán csak a megszokás. A Rossz Párt egyik fiatal tagja beszelt valami baromságról, olyanról, amilyenről csak a Rossz Párt tud. Dr. K. gúnyos mosollyal fordította el a fejét, ekkor azonban a szeme sarkából észrevett valamit. A Rossz Párt unalmas hülyeségeket beszélő tagjának arca elváltozott.

"Odafordulok - emberi arc - szemem sarkából nézem - valami furcsa ..." - morfondírozott dr. K., de ekkor valami döbbenetes történt. Szembefordult a képernyővel, de az arc nem változott vissza. Dr. K. először tudta igazán megvizsgálni.

Egy vérfarkas volt. A félig kinyitott pofából csorgott a nyál, a fogakról húscafatok lógtak. A lény valami hangot adott ki, amely homályosan emberi beszédre emlekeztetett. Egyenesen dr. K.-ra nézett és mosolyogni látszott, már amennyiben egy vérfarkas tud mosolyogni. Dr. K. önkéntelenül hátralépett egyet, de amit látott, attól megdermedt benne a vér.

A képernyő valahogy kinyúlt, a kép kipúposodott, mintha dr. K. felé nyúlna. És valóban, a vérfarkas áttüremkedett a szobába. Egyik lábával már kilépett a szőnyegre, az idegborzoló mosolygást egy pillanatig se hagyva abba. Dr. K. nyüszíteni kezdett a rémülettől, de továbbra is a parázslo szemek foglya volt. Hátralépett még egyszer, de ekkor fejre állt a világ ...

"Az állólámpa!" - cikázott át dr. K. agyán a mentő ötlet. Annak zsinórjában esett el és a lámpa már dőlt is rá. "Elpusztulj, te pokolfajzat" - ordított fel dr. K., megragadta a lámpa nyelét és emberfeletti erővel a vérfarkas pofájaba döfött vele.

Egy dörrenés és mindennek vége volt. A tévékészülék fellángolt, majd kialudt. Apró tüzecskék égtek még benne, dr. K. ezeket bámulta hipnotizáltan. Percek teltek el, a fogai még mindig vacogtak, de már tudott tényszerűen gondolkodni.

"Ezek igazi szörnyetegek" - gondolta dr. K. - “Itt élnek közöttünk és senki sem tud róluk. Meg kell mondanom a világnak. Itt úgyse maradhatok, most már biztos idejönnek”. Ahogy ezt végiggondolta, a szemközti tűzfalon egy árnyék mozdult és a fizika törvényszerűségeit megszegve futott fel függőlegesen. Egy pillanatra mintha a parázsló szemeket is látta volna ...

Dr. K. becsapta az ajtót maga mögött és először támolygó, majd egyre határozottabb léptekkel elindult a pesti ejszakába.

2008. június 20., péntek

33 Orsós Vikror reloaded



A Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnöke nyálát csorgatva leskelődik a fiatalos, piacvezető, liberális megmondó portál elbulvárosult szerkesztőségének ablakán. Könnyen teheti, hisz a merénylet óta denevér alakban vegetál, de legalább repképes, figuráit egy Szu-37-es is megirigyelhetné. Nézte mereven a főszerkesztőt.
- Ez a test kell nekem. Rá vágyok már rég. Trendi hajviselet, trendi ruhák, nem kell borotválkoznia, polihisztor, a népszabiba írhat, nézhet pornót, nem kell templomba járnia és a menő portáljával nem lesz gond a kommenisták legyőzése, és tuti, hogy az Ildi a vámpírok réme is belesik. Be kell jutnia, és megharapni éjfélkor 6 ponton, akkor a teste az övé lesz örökké.

Hirtelen egy másik, jóval szőrösebb denevér landolt mellette az ablakon, Vladislav érkezett meg, neki sem tett jót a páncéltörő lövedékkel való találkozás.
- Viktoriux, találtunk egy hasonmást, semmi gond nem lesz , holnap meglesz a paktum Pedofil Buzeránsok A Tirpák Jövő Sárbatiprásáért Párt elnökével.
- A fenébe, sose leszek Uj- mondta és követte Vladislavot a Bűnös Város felett műrepülve.
- Kicsavartátok a lelket a gaz merénylőkből?
- Nem, nagyon féltek az alattvalóid az ezüstlövedékektől, viszont Mikolaus a hátukba került. De én intéztem az új testet, nem tudom élnek e még.
- Pancserok-morgott az Elnök- ezt se bírjátok elintézni.


Sötét volt és irgalmatlan büdös, valahol valami iszonyú barlang mélyén, a Pilis szívcsakrájának közelében. Orsós Viktor nagyon félt, remegett. Két kövérkés, bakancsos, hitleres pólót viselő militarista rabolta el, meg valami bombagyáruk is volt. Akkor viszont teljesen halálra rémült, mikor a két alakváltó vámpír visszaalakult azzá, aminek a Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnöke teremtette őket. Ocsmányabbak voltak Horngyulánál is.
- He–he, leszámolunk a pólóárussal - nevetett Zsolti - remélem láttak benneteket jó sokan, most nem fog olyan könnyen kiszabadulni, már a Mesterük se hozza ki. Megkeserüli, hogy a komcsikra szavazott a Véres Tavaszon.
-Tökéletes hasonmása a Victoriuxnak, ma éjfélkor az övé lesz a teste. Meglesz a paktum!

Két denevér szállt be a barlangba az ezüstös holdfényben
-Tud focizni?- kérdezte a kevésbé szőrős bőregér.
-Azt nem, de már nem is kell, többet már nem játszol ezek után Victoriux.
-A fenébe, még ez is, erről is le kell mondanom - szomorkodott a Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnöke.
-Az én testemet mikorra hozzák a kínai vámpírok?
-Drága a klónozás, és idő kell hozzá, türelem Vladislav, te most egy kicsit nem szerepelsz - intette le Zsolti.
-És miért egy gyerekgyáros? Nem szeretem a vérüket. Na mindegy, azért jó lesz - csattogtatta kéjesen és éhesen fogait a kis denevér…

2008. június 19., csütörtök

32 - Ezredes K Őrnagy: Operation Borosbocsi


Az alezredes exőrnagy unottan játszott a Close Combat IV-el a belvárosi irodában. Hirtelen csöngött a vezérkari mobilja:


-Itt Ági, azonnali riadó! Eligazításra hozzám! Baj van. Meg kell akadályoznunk, hogy Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnöke lepaktáljon a Pedofil Buzeránsok A Tirpák Jövő Sárbatiprásáért Párt új elnökével. Őrnagy, illetve Alezredes, magáé a feladat. A BorosBocsi-terv életbe lép!


-Értettem - szalutált az Alezredes. Nem volt vidám, nem gondolta volna, hogy a BorosBocsit neki kell végrehajtani, idő előtt ráadásul. A terv lényege az volt, hogy T-72-es lövegtornyokat rejtenek el az épülő Négyesmetró állomások területén, hogy ha visszajönnek a Náci vámpírok és vérfarkasok meg tudják védeni a fontos ojjektumokat. A tornyok géppuskái ezüstlőszerrel üzemelnek.


- De meleg van ebben a fránya toronyban - nyavalygott az alezredes - sehol egy légkondi meg egy Baccardi. Elhelyezkedtek KGB honvéddal ez egyik állomás fölkupaca alatt elrejtett toronyban és várták a Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnökének külföldre menekült nácivámpírok adományából beszerzett páncélozott limuzinját.


- Hiába a páncél KGB honvéd, lövegünk átviszi majd, mint a Nationalelf az usztasákat.


-De vámpírok, túlélik-válaszolt remegő hangon KGB honvéd.


-Maga szerencsétlen, ott van a kezében a géppuska vége, ezüstlőszert lő ki, attól pusztulnak majd, mint kínai önkéntesek Koreában! - Az alezredes persze tudta, hogy a segédvámpírokat elintézhetik vele, de a Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnökét és fő fegyverhordozóit semmiképpen . És nagyon dühös lesz, ha összebarmolják a páncéltörővel a szép öltönyét, meg a kicsi, de masszív focista testét.


-Miért nem Ildit, a vámpírok rémét küldik? - kérdezte remegve KGB honvéd.


-Azt én is szeretném tudni, de még befuthat, bízzon magában KGB! - az exőrnagy már a menekülés lehetőségét kereste, de lőnie neki kell, KGB honvédra egy löveget nem lehet rábízni. Hamarosan megjelent a Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnökének konvoja. Jó helyre telepítették a lövegtornyot, a Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnökének mindenképp ár kellett haladni előtte, ha a Pedofil Buzeránsok A Tirpák Jövő Sárbatiprásáért Párt elnökéhez ment.


"Hiába, az Úr nagyon jó tervező "- nyalizott még gondolatban is az exőrnagy - "Többen vannak, még jó, hogy elég gyors a töltőautomatika, nem KGB-ra kell bízni a töltést" - gondolta az exőrnagy.Rövid időközönként három lövés dörrent, a páncélozott limuzin 100 métert repült hátra, a többi luxusautóból semmi nem maradt.


-Ez megvolna, maga lője a felbukkanó vámpírokat, én hozok még ezüstlőszert a raktárból, az Ildi a vámpírok réme mindjárt itt lesz, ki kell bírnunk - mondta az exőrnagy a falfehér KGB-nek. De tudta, hogy menekülnie kell, mert a Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnöke iszonyú mérges lesz, oda a szép kis teste, ujjat kell foglalnia vagy gyártatnia magának, és nem tud így tárgyalni a a Pedofil Buzeránsok A Tirpák Jövő Sárbatiprásáért Párt új elnövel a hatalomért, a Koronáért. Így esze ágában nem volt lőszert hozni, az Ildi a vámpírok réme meg egy ideje nem jelentkezett. Nem maradt más csak a futás.Az exőrnagy rohant az alagútban és hallotta a géppuska ismerős kereplését….

2008. június 18., szerda

31

A Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnöke alig látszott ki óriási íróasztala mögül. Ceruzája végét rágicsálta önfeledten, előtte papír, rajta egy rövid sor: ”Évadzáró beszédet követő nyári nyitó beszéd”. Tetszett neki a cím, kifejezőnek, erőt sugárzónak érezte, persze az a hülye Zsolti majd biztos meghúzza megint.
„Kedves Barátaim” Igen, ez jó lesz, ezt szeretik. „lezárult egy korszak” „megbukott a kormány” „nincs felhatalmazása”.
– Mit mondok majd Punnyadtnak hétfőn? – elmélázott. Nagyon utálta a Pedofil Buzeránsok A Tirpák Jövő Sárbatiprásáért Párt új elnökét, és nemcsak a magassága miatt. – Az a hülye buzi nem eszik kolbászt és a bort is utálja – fintorgott, ahogy felidéződtek benne a régi emlékek.
„diktatúra” „válság” „hazug kormány” - Szólnom kell Vladislavnak, hogy ő is ott lesz a megbeszélésen – ezt gyorsan feljegyezte a margóra. Tudta, hogy Punnyadt még nála is jobban utálja a vérfarkasok öklét. Nem lett volna ellenére, ha tettlegességre kerül sor kettejük között. Mosolyogva írt tovább. „globalizáció” ez jó, olyan intellektuális „ a helyzet súlyos” „elprédálás” – Büdöskomcsik! – kiáltott fel, de rögtön eszébe jutott, hogy lehallgatják. Idegesen csöngetett a titkárnőjének.
- Igen, miniszterelnök úr?
Imádta, ha így szólítják. Máris kicsit nyugodtabban kérdezte:
- Ellenőrizték ma az irodát?
- Igen, miniszterelnök úr, kétszer is, mint mindig.
- Köszönöm, elmehet.
Merengve nézte, ahogy az asszony katonás léptekkel távozik. Mint minden női beosztottja, a titkárnő is nagyon hasonlított Ildire, a vámpírok rémére.
Megrázta magát, és újra papírja fölé hajolt.
„közhangulat” „csőd” „elbocsátások” – Milyen kár, hogy a ScoobyDoo akciócsoport már használhatatlan – ötlött fel benne hirtelen. A titkos, fehérneműket és matricás pólókat árusító bolt alkalmazottai újabban csak a Bokrétás Terminátorok punkbanda jegyvásárlásai kapcsán hajlandók aktivizálni magukat. Lemondóan legyintett.
„kilábalunk” „összefogás” „szolidaritás” „új egyezség” „előrehozott választások” „készen állunk”
Megvan, befejezte.
Elégedetten dőlt hátra.
Augusztusban nyári évadzáró, szeptemberben őszi évadnyitó beszéd. – Kolbászt! Bort! – kiabált ki az előtérbe.

30 - A Mantragép




Egy fehér műbőr fotelben ült, és nem tudta hogyan tovább. A nyirkos papíron nem volt semmi.
Az üres lapot tanácstalanul tapogatva, dühétől rázkódva, görnyedten nézte a vidáman futkárzó,
eleven, szines fények kavalkádját a kezelőpulton.
- Nem, nem tudom, nem emlékszem. Hangja üres volt és lemondó. Egy hajtincsébe kapaszkodva
vergődött, konok tekintettel méregetve a ledek orgiáját - aljas játékukat - amivel most őt, és az ő
tervét gúnyolják, és rántják le a porba, a teljes megsemmisülésbe.

A Régiszobor alatt voltak, a Fellegvár kazamatáiban, a bunkerben. A Náci Vérfarkasok szent helyén.
A falakon itt-ott írásjelek, fekete táblákon sematikus ábrák, szeánszaik bűnös nyomai. Egy torz világ rémségei.
De a monitorok végtelen sora, az ezernyi műszer és apró mechanika, az egész felfoghatatlanul bonyolult
szerkezet, a hatalmas csapágykerekek, hidraulikák és tartályok, egy más világot szolgáltak már. Egy új világot.
Ez volt a Mantragép.

A Mantragép az Úr ajándéka volt a Hűvös Városnak. Ő volt az aki megtervezte, és aki meg is valósította.
Gyakorlatilag a teljes Fellegvár átalakítására sor került. A Régiszobor karjait a könyökénél lemetszették:
ide illesztették a Bőségszarut. Ez szórta a városra ünnepnapokon a szines, cukrozott puffasztottrízs,
dunakavics és tepertő keveréket (a Manna Kft. termékét), és itt helyezték el a gázkifújó fejeket is.
A várfal lőréseiből hatalmas harsonák meredtek az ég felé.

Két alapprogramot ismert a gép. Az "Elrettentő Jég Mantra" a Mester munkája volt.
Ezt elég gyakran indították el, és frenetikus hatása volt minden egyes alkalommal.
Elsőként villámokat kezdett szórni a szobor, majd a Bőségszaruból 1023/C típusú könnygáz
kezdett ömleni. A harsonákból farkasvonyítás üvöltött, a Fellegvár bástyáin kék ívfény szaladt végig,
majd Imrédy és Gömbös beszédeit játszották kánonban - újra és újra - monoton, helyenként tört ütemű
dogon népzene kiséretében.
Az "Új Rend Mantrát" maga az Úr álmodta meg. Ő szerződött a Manna Kft.-vel, ő írta, és ő énekelte el a
Meggyőződés Himnuszát. És ő állította össze azt a szteroid, kéj- és altató gáz, heroin, valamint egy afrikai
potencia növelő főzet gőzének keverékből álló mixet is, aminek a pontos elegyítési arányain
időröl-időre változtatott. És idáig mindig sikere volt...

A Nagy Építő teljesen összeomlott. Pedig a terv teljesen egyszerű: az éjszaka leple alatt elindítják
a gépet, áramköreibe egy új programot táplálnak: a "Káosz Mantrát". Már majdnem készen voltak,
az aktiválást végezték, amikor hirtelen beütött a dolog. Az indító kód valami megmagyarázhatatlan
módon eltünt a papírlapról és kitörlődött az emlékezetéből is. Akárhogy erőlködött, se a szám-
se egy árva betű nem jutott az eszébe.

- Próbáljuk meg hipnózisban, szólt parancsoló hangon a szürkeruhás ember.
- Sss... van itt valahol egy pohár?
- A páncélszekrényben biztos van. Persze, ha ki tudja nyitni valahogy,
ezekhez az új cuccokhoz sajnos nem értek.
A szürkeruhás ember a behemót, mattfekete kockához lépett, és magabiztosan kezdte
föl-le görgetni a harminc tagú számzár korongjait. Egy perc sem telt el, és a másfélhüvelykes
ólomajtó lassan, nyikorogva kitárult.
- Ühüm, van, kezdhetjük.

2008. június 16., hétfő

29 - A hegy gyomrában

Már majdnem felértek. A meredek akna fenyegetően tátongott a hátuk mögött. A halványzöld
szerelőfényben már alig látszottak az alsóbb szintek, térden csúszva, zihálva tették meg az
utolsó métereket. A hegy gyomrában voltak. Az őrült meneküléstől elcsigázva
rogytak a földre, a szürkeruhás ember tüdeje hangosan sípolt, szinte fütyült.

- Cserélni kéne már a gégecsöveket, mi? Szólt gunyorosan a Nagy Építő. -Nekem megvolt két éve.
Ismerek valakit, a legfrissebb árut tudja, persze a Náci Vérfarkasoktól szerzi be ő is.
- Sss...maga még mindig ezekkel jön? Hihetetlen. Sípolt a szürke ruhás.
- Jajj ne játsza az ártatlant nekem, és a maga fülei?
- Na, az kicsit más azért azt hiszem, nekem...

- Hmmm...hmmm...
A lassan erősödő, különös moraj betöltötte az oszlopcsarnokot ahová érkeztek.
Mély énekhang volt ez, az alsóbb szintek felől jött. Több száz, talán több ezer torok.
- A robotpópák, sóhajtott a Nagy Építő. - Ilyenkor indulnak vissza.
- Uramatyám, mi lesz a Mesterrel? Ha ezek rátalálnak,
akkor tényleg vége, nem tudunk rajta segíteni.
- Ki tudja, hihetetlenek a képességei, nem?
Egymásra néztek: szemükben hideg szikra villant - persze, a képességek.

- Át kell vágnunk a panoptikumon, utána a palackozó üzemen, amit a Gá... tudja,
még pár száz méter és ott vagyunk az irányító központban. Onnan sima ügy az egész.
- Megvan a leírásss...sss...? Nyöszörögte a szürkeruhás ember, még mindig sípolva kicsikét.
- Persze, hogy megvan. De fejből is tudom az egészet. Assziszem.
- Akkor...ssss...menjünk.

2008. június 15., vasárnap

28

A Náci Vérfarkasok és Vámpírok elnöke csak két dolgot szeretett igazán, teljes szívéből : a nyugdíjas kolbászt és Ildit, a vámpírok rémét.
Még kamasz korában, kezdő KISZ titkárként szeretett bele mindkettőbe, érzései azóta nemhogy csökkentek volna, egyenesen erősödtek. Olykor, egy nehezebb, átszónokolt nap után az is megesett, hogy egy-egy kolbászban Ildi vonásait vélte felfedezni, az ezt követő rehabilitációs kezeléseire általában egy bécsi magánklinikán került sor.

Mikor a fülébe jutott az asszony legújabb győzelmének híre, első reakciója az öröm volt: Sikerült! Végre sikerült felkeltenie a figyelmét!
Hiszen egész eddigi tevékenységével csupán ezt akarta elérni. Neki írta első híres beszédét, és utána mind-mind a többit is, ám azokra csak lesajnáló kritikával válaszolt a kedves. Miatta járt artikulációs gyakorlatokra hosszú éveken át, hogy reagálni tudjon édes mondataira, vagy legalább követni tudja pergő beszédét, sikertelenül. Még a gremlint is azért hordja állandóan magával, mert vonásai az imádott asszonyra emlékeztetik!
Fel akart nőni hozzá.
Kudarcot vallott.
Akkor lerúgta a lábáról magasított sarkú cipőit, és a Nemestaplósi Vadász és Verebész egyesületből megalakította a Náci Vérfarkasok és Vámpírok pártját.

2008. június 14., szombat

27 - Az Ossory vérszerződés

- Az Únió halálos sebet fog kapni - mondta a Náci Vérfarkas a függetlenségéről híres ír Ossory királyság rettegett Kilkenny kastélyában tartott titkos szeánszon pár héttel ezelőtt. A nyáladzó-bűzölgő vérfarkasok és felajzott vámpírok a hír hallatán mind őrült nyüszítésbe kezdtek, majd mindent ellepett a forró vérzuhany.

Az IVVSZ (Ír Vérfarkasok és Vámpirgrófok Szövetsége) március óta folyamatos zártkörű elitrituálékre invitálta a Kárpátok leggyilkossabb és legveszedelmesebb nácivámpirját, aki tanácsokkal szolgált egy reformbuktató népszavazás ügyében.

A Nácivérfarkas megigérte, ha vérszeződnek vele és hallgatnak rá, az ír nép mindent meg fog tenni, hogy leblokkolja a mindent elnyomó és kizsákmányoló Európai Uniót, azaz az Öreg kontinenst és annak reformjait. Cél: káosz és anarchia, minden vérfarkas és vámpír gyerekkori álma.

Az elitkörök pedig mindenben követték a balkánról fehérlovon érkezett vezért, akinek kampányjelszavaival, a Mondj Igent a Nemre! Töröljük el őket! Ne hagyjuk hogy elnyomjanak! felforralták az irredenta és tudatlan ír prolik vérét, akik bosszúra éhesen rohantak az urnákhoz és leszavazták a Lisszaboni szerződést az Úr 2008 évének Június havának 12-ik napján.

Június 12 után pedig 13 következett.

Péntek 13.

Egy véresen sötét és új világ kezdete...

26 - A Nagy Építő (folytatás Gloire-tól)

A huzat összeborzolta, a szemébe fújta finomszálú, lila haját. Laza mozdulattal hátra dobta, és körülnézett. Itt az alagútban mindig huzat van, legutóbb is megfázott. Lerakta a kezéből a csomagot, a kulcsot kereste.

A szürkeruhás ember még mindig nem szólaltmeg, csak nézte a Nagy Építőt, ahogy az egy vastag fémajtóval küzd vállával nekifeszülve, s apró izzadság cseppek gyöngyöznek a homlokán. Még egy mozdulat, és a súlyos acél megadta magát, végre benn voltak. Ahogy beléptek a Nagy Építő lámpát gyújtott. A szürkeruhás ember szeme elé kapta a kezét, elvakította az őrült ragyogás. A fal mellett nyitott ládákban arany és ezüst, drágakövek, ékszerek tízezrei szikráztak.

Középen egy hatalmas kádban egy és két forintosok: több tonna. Még mindig káprázott a szemük, egy ösvényen haladtak előre.

- Ezekkel mi lesz? Törte meg a csendeta szürkeruhás ember.
- Még nem tudom, talán a nép közé szórjuk valamikor, vagy páncélingeket készítünk belőle, meglátjuk, ehhez annyira nem értek. Majd a Gábo...
- Mondtam, hogy neveket ne...- Jól van mindigm elfelejtem, tudod én is Gá...
- Naa!

Karcsú csigalépcsőn, tapogatózva araszoltak lefelé. Egy szűk oldaljáratban kiégett munkagépek porosodtak, mellette alvadt vértől mocskos munkavédelmi sisakok hevertek. Leértek. A szürkeruhás ember szeme lassan hozzászokott a sötéthez, most jól szemügyre vehette, hol járnak. Tulajdonképpen egy hatalmas földalatti hangárra emlékeztetett a hely. Oldalt víz hullámzott. Innen egy többszáz méter széles, íves dokk húzódott délre leágazva, a végét nem láthatta. A vizen szivaralakú tartályhajók ringatóztak.

- A szerb búvárhajó flotta, már alig férnek el, mondta a Nagy Építő. Zsebéből szögmérőt, vonalzót vett elő és valamit méregetni kezdett.
- Lassan a zászlóshajó alatt vagyunk...vagy lehet, hogy már a...na mindegy, ehez nem értek...
- Már itt kéne lenniük...
- Tegnap is késtek. Ez az Ildikó, te ez hogy bírja?
- Bírnia kell, tudod.
- Tudom, de azért...Ekkor halk csobbanás hallatszott. Mindketten a hang irányába fordultak. A vízből kis fejecske bukkant elő, a füléről szemüvegkeret roncsai lógtak, szájában hínár és sár, az orra csupa vér. Egy korlátba kapaszkodva próbálta kivonszolni erőtlen testét az egyik búvárhajó oldalán. Odasiettek. A szürkeruhás ember megállt felette, és szinte alig hallható, sziszegő hangon kérdezte:
- Mi történt?
- Hol a csomag? Nyöszörgött a szerencsétlen, miközben lassan kitornázta magát a vízből, végighúzta csenevész porhüvelyét a betonon, majd nagynehezen felült, hátát a félkész peronnak döntve.
- Hol a csomag? Kérdezte még egyszer elhaló hangon, de aprócska feje lebicsaklott a kimrültségtől.
- Elájult, szólt a Nagy Építő. Szedje ki belőle mi történt! Csináljon valamit, én ehhez nem értek!
- Nekem ne parancsolgasson, különben is mit csináljak vele? Látja, hogy teljesen ki van...

De a kis alak hirtelen magához tért,töredezett fogsora közül ömlött a barna, szennyes és hideg iszap.

- Az Ijdikó, az Ijdkó... tört fel a rikácsoló hang. A többit nem várták meg, eszeveszett tempóban rohantak vissza a hatalmas ferde akna felé, ami a hegy gyomrába vezetett.

25 A befektető paradicsom – Előhang

A homokszemek vakítóan szórták szét a nap sugarait. Aztán jött egy habzó hullám és sötétre nedvesítette a szemeket. Majd a víz visszahúzódott, és pár pillanatra a homokcsillámok újra felragyogtak. Így váltakozott, egyenletes, nyugtató ritmusban a csillogás és a nedves hűvös a parton. A hullámok jöttek és mentek.

Fenn az égen egy parti fecske pár kergetőzött. Egy pillanatra megmerevedtek:

- Mit keresünk mi ezen a délszaki szigeten? – néztek kérdőn egymásra, de nem sokáig, mert lezuhantak volna. És bogár is volt elég, így nem bánták. Ezekben a történetekben mindig elég bogár van. Folytatták az édes-pajkos hancúrt a légben. Alattuk az óceán lassan kilépett, majd visszahúzódott a kis sziget homokos partjáról, ahogyan mindig évmilliók óta. Amint a hullámok egyre inkább hátráltak és egyre nagyobb rész vált szabaddá a homokos padból, apró kis rákok, a Harcos Nyugger egyik alfaja, lépték el a partot és indultak táplálékot keresni. Zsongott-zsibongott az élet a verőfényes napsütésben. Minden élni akart.

A kis rákok eszeveszett keresgélésbe kezdtek a parton, de megtorpantak. Egy test feküdt a homokon, ruhája szinte semmi. Nem mozdult.

A parti susnyásból ekkor lépett ki D’ibi, a sziget hercegnője, és könnyű léptekkel a testhez sietett. Fölé hajolt, hogy szemügyre vegye. Ahogyan a szeme végig siklott a fekvő férfi testén, megakadt ott. Hiába akarta levenni a tekintetét, az rabul ejtette. Belényilallt a felismerés:

- Ez a Nagytökés lesz. Talán befektet, és akkor vége lesz fonnyadásomnak és népem sorvadozásának!

Erre várt D’ibi és kicsiny zöld népe már időtlen idők óta. Régi regék szóltak, hogy egyszer majd jön a Nagytökés, és megváltja a szigetlakókat. Az európai értelemben vett kis sziget valóban nagyon kicsiny volt. Állandóan azzal fenyegették a haragos óceán hullámai, hogy ellepik, és elsüllyed. És akkor D’ibi népe oda.

Az öregek - fiatalok más nem is voltak a szigeten, ezért is várták a Nagytökést – arról meséltek, hogy nem volt ez mindig így. Valamikor a zöldek szigete sokkal nagyobb volt és a tenger is ellátta őket minden jóval, amire csak szükségük volt. Így a zöld férfiak egész nap csak ültek az árnyékban, és népben-nemzetben gondolkodtak. Semmi másra nem kellett gondot viselniük.

De mindez elmúlt, és régóta várták, hogy az Úr elküld hozzájuk egy Nagytökést, megszabadítani őket szorult helyzetükből. És így lett!

D’ibi tudta, egyedül semmire sem megy, ezért a falujába indult, hogy segítséget hozzon.

*

D’ibi maroknyi népe vidám léptekkel vitte a parton talált férfit a faluba. Mindenki örült, ekkora zsákmányt rég nem kaptak a kegyes Úrtól. Ahogyan letették terhüket, többen fáért siettek mások tüzet igyekeztek gyújtani, de nehezen ment. Az ínségtől, kortól és az izgalomtól remegő kezeik nehezen engedelmeskedtek nekik – régóta nem volt már sütnivalójuk. T’sapod-T’sapod már a trancsírozó készletét is elővette, hogy szakszerűen kicsontozza a zsákmányt.

A kis zöld nép, amikor magára maradt, áldás és juttatások nélkül, ínségében egymás ellen fordult, és az alvégiek megették a felvégieket. Így ma már nem is maroknyian voltak, csak félmaroknyian. A torkos T’sapod-T’sapod élen járt a harcban s kissé ki is gömbölyödött. A mohóságtól most egy nyál csepp is megjelent cserepes ajkain.

D’ibi rémülten vette észre T’sapod-T’sapod rettenetes tervét.

- Ne merészeld! – rivalt rá – Ő a Nagytökés, akit az Úr küldött, hogy vessen véget szenvedéseinknek.

A maroknyi zöld emberke abbahagyta a nyüzsgést, a tűzgyújtók, a rőzsét cipellők mindent elengedtek, ami a kezükben volt. Senki nem mert D’ibi ellen szólni, hiszen ha fonnyadozik is, de ő a hercegnőjük. Nehezen hittek neki.

- D’ibi még talán nem látott igazán nagyot - gondolták. És a Megváltót sem így képzelték el. Midig is azt hitték, hogy a Nagytökés befektető majd hatalmas teherhajóval érkezik, amiket a messzi óceánon láttak, és a hajó gyomra megnyílik, és csak önti ki magából mindazt a sok jót és hasznosat, amire vágytak. Lancia Thesisek, lapos tévék, villák a kertvárosban… És ők ismét csak népben-nemzetben gondolkodhatnak álló nap, mint a régi nagyok.

D’ibi leült a még mindig eszméletlen férfi mellé és elővette a könyvet, amelyet olvasott. Mindig csak az első lapot, a többi nem is érdekelte, annyira tetszett az neki.

24

A Mester és Ildi küzdelme kegyetlen volt, hosszú és látványos. A két küzdő egyaránt erős volt, gyors, ravasz, tapasztalt.

Végül is, Ildi kerekedett felül.
Ildit még senki sem győzte le, mindent túlélt.

Derekára tekert szöges övét ostorként használva, kicsapta a Mester kezéből a fénykardot, ami a levegőben pörögve Ildi lába elé pottyant. A magassarkú bőrcsizma egyetlen pöccintése a Mester számára elérhetetlen messzeségbe söpörte a fegyvert.

A Mester vérző kezére meredt.

- Indokolatlanul megterhelted a TB kasszát! - hörögte.
- Szolgáld az Urat. - a válasz szenvtelen volt.

Az Úr mosolyogva figyelte a fejleményeket.

- Ejnye, Ildi, hiszen a Mester nekem dolgozott, nem igaz? És dolgozhatna megint. Térj át a Sötét Oldalra, Mester!
- Soha! Az egyetlen út a Piac és Verseny útja!
- Válaszd a könnyebb utat, a bársonyos reformokat!
- Fospumpaaaaaa!

A Mester összerogyott.
Az Úr csak mosolygott.

- Tudnod kell valamit. Nem én vagyok az apád.
- Miért, ez kérdéses volt valaha?

"Ravasz" - gondolta az Úr. Erre a válaszra nem készült fel.

- Utoljára mondom, szolgálj engem. Aki nem engem szolgál, az a Náci Vérfarkasokat és Vámpírokat szolgálja. Egyszerű a képlet. Érezd a bársonyos reformokat, Mester, vagy viseld Ildi haragját.

Az Úr becsukta a szemét és széttárta a karjait, nagyot szippantott a leszállópálya levegőjéből, majd bohókásan pörögve, karjait még mindig oldalra tartva, tett néhány tánclépést.
Az összképet kissé rontotta az égett plexi- és hússzag.

- SOHA!

A Mester a leszállópálya széléhez botorkált, bal kezével jobb keze vérző csuklóját szorítva. Lenézett a kilencezer méteres mélységbe.

- Soha... - motyogta, és levetette magát - This is pumpaaaaaa!!!

Az Úr abbahagyta a keringést.

- Szólj Flash Gordonnak, hogy a Képmesék anyagát küldjék szét az érettségizőknek. Minden jogi akadály elhárult.

Ildi bólintott, sarkon fordult és öles léptekkel elhagyta a hangárt.

23 - A gore folytatódik

Az Úr bevonult a techno-felhőváros leszálló pályájára. A technopolisz valahol nyolc-kilencezer kilométer magasságban, a felhők fölött lebegett; a leszállópálya platformjának végén nyitva voltak a hangárajtók - látni engedve, hogy a felhők fölött mindig kék az ég . A szédítő magasság fölé nyúló leszállópályavég fölött süvöltött a szél. Vezetőfények villogtak kétoldalt, hogy a Köztársaság barátainak különrepülőgépei biztonságosan landolhassanak az egyik, utolsónak megmaradt, biztonságos bázison.

Kétoldalt rohamosztagosok álltak sort, fekete plexi sisakjuk volt, szemmagasságig pajzs mögé bújtak.

- Ave én! - mondta az Úr.

A rohamosztagosok háromszor dobbantottak viperának nem minősülő teleszkópos botjukkal pajzsukon.

- Morituri te salutant! - harsogták.
- Hagyjuk ezeket az archaikus blődliket, - mondta az Úr, fejét jóságosan félre billentve, miközben az orrán egy játékos, rendkívül előnyös jégcsap-kezdemény kezdett kialakulni - szervusztok, sziasztok!

Személyesen jött el, hogy ellenőrzze a technopoliszon végzett munkálatok befejező szakaszát.

- Remek, igazán remek! És hová kerül a Halálsugár? - fordult a Kormányzati Jósda mentalistáihoz, akik néhány lépéssel mögötte kísérték.
- Nem fért bele a büdzsébe. - mondták szomorúan a mentalisták - De a vihargépet megépítettük.
- Kár, - mondta letörten az Úr - a Köztársaság barátai eredményeket várnak el tőlünk. És mi lett volna szebb eredmény, mint lézercsapást mérni a Náci Vérfarkasokra és Vámpírokra?
- Halkan, - suttogott a Vezető Mentalista ( a titkosszolgálatokat felügyelő szenátor testvére) - a projekt ezen része titkos. Az a gyanúnk, hogy beépültek közénk.
- Tényleg? - rezzent össze az Úr - Sötét idők.

Sarkonfordult, hogy elhagyja a leszállópályát.

Ekkor, felülről, a menyezet egyik szerelőaknájából egy törékeny, de ruganyos alak huppant le a földre előtte. Kb. tizenöt métert zuhant, de meg sem kottyant neki. Kiegyenesedett. Oldalán fénykard lógott, testét világos köpeny borította, tiszta vonásait szakáll övezte.

- Csalódtam Benned. - vetette oda az Úrnak - Elhagytad a Piac és a Verseny világos oldalát. Hagytad, hogy beszippantson a Sötétség.
- Mester, meg kellett tennem! - kiáltott fel az Úr - A Sötét Oldal populizmusa túl erős! Nem hagyhatjuk, hogy a Köztársaság végromlásba dőljön!
- Szopóskurvák! - harsant fel a világos köppenyes alak - Fospumpisták!

Kezében felizzott a fénykard.

A rohamosztagosok a szempillantás töredéke alatt felfejlődtek álltak az Úr előtt. Vezényszavak harsantak és dobbanó lépésekkel a Mester felé indultak.

A Mester széttárta karjait, kört írt le a jobbjában tartott fénykarddal, majd maga elé húzva azt, védekező pozícióba helyezkedett. A rohamosztagosok körbe vették. Mint rugók, úgy lökték előre a lábai, előre szúrt, a fénycsóva az egyik fekete ruhás hátán szaladt ki, félköríves mozdulatott tett, amitól a csóva kettéhasította a rohamosztagost, majd másik kettőt. Égedt hús és plexi szaga terjengett. A csóva cikcakkban, félelmetes sebességgel járt körbe, szabályosan kaszálva a rohamosztagosokat.

"Kicsit sok lesz a gore" - gondolta a Mester, ezért egy hatalmas szökkenéssel kiugrott a rohamosztagosok gyűrűjéből. Fél kúzzal felhúzta magát egy rámpára, ahonnan nem érték el.
Utálta, ha visszavonulni látják, ezért egy fotongránátot hajított a rohamosztagosok közé. A másodperc töredéke alatt a fekete sereg szublimált.

Az Úr aktivált az övén egy jeladót. A Mester egy hátraszaltóval leugrott a rámpáról, azonban nem tudta a Piaccal és Versennyel kapcsolatos nézeteit ismételten kifejteni, mert elméje hatalmas erő közeledtét érezte a háta mögül.

Megpördült.

Mögötte egy fekete latexbe öltözött alak állt, hosszú bőrkabátban, egyenesen, mint a szálfa, szöges övvel a dereka körül.

A pillanat örökkévalóságnak hatott. Valami hülye a háttérben a Jó, a Rossz és a Csúf zenéjét játszotta. A Mester szeme összeszűkült.

Egy ördögszekeret görgetett tova a szél.

"Ki kell rúgni a kellékest, nincs mese." gondolta a Mester.

"Mester?" - gondolta a latexruhás alak.

"Csak nem az Opus Dei?" - gondolta a Mester. A hideg futkározott a hátán.

22

- Anyád a Gizike, hülye köcsög birka! - kiabált utána a Mester kedvesen, de az a szerencsétlen, ostoba barom már nem hallotta meg.
- Jó, hogy nem cigánynak nézett ez az állat - dünnyögte maga elé, miközben kardját egy láthatatlan ellenfélbe töfködte, térdével ritmusosan rugózva. Kilép, töf, visszalép. Namégegyszer. ÉN VAGYOK A KIRÁÁÁÁLY!
A tehéntőgyek összerázkódtak, Horthy festménye nagy csörömpöléssel a padkóra zuhant.

21

Prinkmayer először észre sem vette, hogy már nincs egyedül a tehéntőgyek véres romjai között. A látvány, a szagok teljesen elkábították, ráadásul véletlenül beleült egy bortócsába összeroskadás közben, és ettől még jobban kétségbeesett. – Mi lesz így a gatyámmal? Mit mondok majd otthon Piroskának? – Amikor eszébe jutott a felesége, zokogni kezdett. Bár a határozott nőket kedvelte, de a folytonos verést azért már nehezen viselte így negyven felett, és Piroska bizony nem fukarkodott a meggyőzésnek e fajtájától. Már hallotta is a hangját: - Te rohadt strici, hol kujtorogtál megint? Bűzlessz a piától! – Hirtelen látni vélte a kezében félelmetes vájdlingját, szinte érezte is a csapásokat a fején. Felkavarodott a gyomra, valamiben meg kellett kapaszkodnia, hogy jobban legyen. Akkor látta meg a két lábat maga előtt. Megnyugvást keresve támaszkodott nekik. – Csak ne rókázzak, jaj, csak nehogy elhányjam magam – gondolta, és felnézett a lábak tulajdonosára.
Furcsán ismerősnek tűnt az ember.
- Luke Skywalker? – kérdezte, mikor meglátta a fénykardot az oldalán. Az idegen nem válaszolt. Zümmögött.
- Obi Van Kenobi? – A zümmögés folytatódott, az alak előre-hátra hajladozott közben, kardja jobbra-balra fityegett a derekán. 399.- Ft – pillantotta meg a címkét egy erőteljesebb kilengés után.
És akkor az ismeretlen énekelni kezdett.
- GIZIKE! – üvöltött fel Prinkmayer és felpattant a véres kolbászokkal és tőgytetemekkel borított padlóról. Ezt a traumát már nem viselte el.
Elrohant, vissza sem nézett.

2008. június 13., péntek

20 Az első találkozás

És a Mester meta-blogger előreszökkent, elindult a csatába. Belefeküdt a szélbe. Bele a sötét éjszakába. Bár, milyen is lehetne az éjszaka? A vérfarkasok vonyítása hallatszott.

Némelyik már egészen közel ért hozzá. De ekkor előkapta a Mesét, megsokasította és szétszórta. A vérfarkasok panaszos vonyítással kotródtak el.

A Holdat és a csillagokat barna felhők takarták el.

- Barna eső lesz, gondolta.

Amerre ment sötétség honolt. Balra nagy-nagy tomboló sötétség, jobbra még nagyobb. Csak ahol a Mester meta-blogger állt, csak ott középen volt világosság. Kardja, Piac és Verseny világított. Ahogy lépett, minden lépésnél érezte a lábát lehúzó, a haladást visszafogó mocsár puha és sikamlós, nyúlós-ragadós mélységét.

- De csitt! Hallga! Mi harci lárma ez?

Léptei cuppogását egyre inkább velőtrázó vérfarkas-sikolyok nyomták el. Megismeri őket, bármikor. Egyre közeledett a zaj. Majd hirtelen vége lett. Most már szaporázni kezdte lépteit és kisvártata odaért a vérfarkasok odújához. Bűzös etatista-populista leheletet árasztott az odú. Kívülről piros-fehér csíkozott volt, amit néha narancsos pöttyök törtek meg.

- Borzalom a szemnek. Borzalom az orrnak. Borzalom a szívnek és az észnek.

De a Mestert nem azért írta vissza a történetbe Brian, akinek a neve azt jelenti Brian, hogy megriadjon. Hiszen kezében ott világított a Piac és Verseny. Belesett az odúba.

A látványtól minden halandónak elállt volna a lélegzete. A odút szakszerűen össze-vissza kaszabolt vérfarkasok tetemcafatjai borították, a falakról csöpögött még a friss vér. Még látta, ahogy a szemben lévő ablakon kiszökken Ildikó a fekete, testhez simuló latex öltözetében. Korbácsa a derekát övezte, mint rendesen. Eddig csak kevesen élték túl, ha levette magáról. Bár az Ildikóval való találkozást sem sokan.

- Hm, Ildikó sosem öregszik.

Olyan ruganyos és friss volt, mint mikor először találkoztak. A jelent kicsit emlékeztette a Kill Bill első és második részére, de Tarantino fantáziája meg sem közelíthette Ildikó szörnyűségeit.

Az egyik sarokban a húgyfoltos nadrágban zokogó Prinkmayert pillantotta meg. Odalépett és kardját felemelte:

- Ne aggódj kis ember, bűneid megbocsáttatnak, ha eljő Piac és Verseny uralma.

A zokogástól rázkódó Prinkmayeren ez sem segített, ezért vidám dalocskákat kezdett dudorászni, és közben arra gondolt:

- Mintha kissé túl sok lenne az akció a történetben, nem kéne kicsit megállni? Egy kicsit elpihenni a tájon, vagy egy romantikus kis történetbe kezdeni?

De boldog dalaiból és transzcendentális meditációjából kizökkentette Prinkmayer, aki ekkor átkulcsolta a lábát.

19

Prinkmayer a mellékhelyiségben dúdorászott, miközben vaskeresztjét igazgatta az egyenruháján. Szerette ezeket a bulikat, bár a tehéntőgyet ma kicsit fűszeresnek találta, de a kolbász..isteni volt megint, nincs rá jobb szó. – A komcsiknál sosem lehetett egy jót zabálni – állapította meg magában, visszagondolva a régi időkre, mikor kezdő párttikárként ő szervezte a kórház május elsejei felvonulásait. – Azok a rohadt virslik, az a langyos sör...- kirázta a hideg. Allergiás volt a virslire, tulajdonképpen ez volt az oka annak, hogy annak idején átpártolt a Vérfarkasokhoz. Nem bánta meg a döntését, csak egyszer ingott meg, amikor arról a kaviáros, lazacos fogadásról olvasott az újságokban. Na igen, a kis büdösök a végén rákaptak a jóra, hogy rohadnának meg.
Még utoljára belenézett a tükörbe, megnyalta a szemöldökét, megigazgatta a haját. Állítólag ma elnéz a bulira a Náci Vérfarkasok és Vámpírok szexistennője, Annamari is. A gondolattól kellemesen megborzongott. Az a hanyag eleganciával párosuló határozott fellépés...a minden mondatát kísérő gesztikulálás...az a bájos fejhang..ahogy a lábával dobbantgat a beszélgetések közben...Egyik összejövetelen a könyökével hasbavágta őt, mert nem tért ki elég gyorsan az útjából. Azóta is boldogan gondol vissza arra a pillanatra, pedig két hétig betegállományban volt utána bordatöréssel.
Prinkmayer imádta a temperamentumos nőket.
Mosolyogva és még mindig dúdorászva nyitott be a nagyterembe.
Irtóztató kép fogadta.
Tehéntőgy darabok mindenfelé, a vériszamos padlón vérfarkasok hullái, Horthy festménye szakadozva, megcsúfítva a falon, felborított boroshordók, törött üvegek, bútorok….egy levágott kéz még mindig szorítja Wass Albert válogatott műveinek negyedik kiadását...ó, jaj, valaki szemüveget rakott az egyik kolbászdarabra!
Ildi, a vámpírok réme – suttogta maga elé Prinkmayer – hát itt járt megint.
Összeroskadt.

2008. június 12., csütörtök

18 - A Vámpírvadász

(Grindhouse-manga epizód)

Ildi, a vámpírok réme, felhúzta testre feszülő, fekete lakkbőr szerelését és rá hosszú bőrkabátot öltött. Rutinosan, gépies mozdulatokkal igazította meg a kapcsokat, cipzárakat. Magas sarkú, hosszú szárú csizmája koppant a Pártház pincéjének hideg járólapjain. A szoba körbe le volt csempézve, rozsdás víznyomok és szürke kosz borította a csempéket. A pincerész csövezetéről kövér vízcseppek hullottak le és csapódtak szét a kövön. Fakó fény világított a rácsos lámpák mögött, néha pislantva és hosszú árnyakat vetett a berendezés tárgyai mögé. A berendezés is szürreális volt, mind minden ebben a világban: ottfelejtett, feslett kárpitozású székek, egy orvosi szekrényke kifordult polcozattal, egy rozsdamentes acél műtőasztal, egy saválló acélból készült kád, egy láda tele különböző szerszámokkal: bárd, fűrész, szike, szivarvágó, srófok...

A fekete ruhás alak fegyvereket rejtett a kabátja alá, pengék surrantak, tárak kattantak a helyükre. Aztán hosszú léptekkel kilépett a szobából és kopogó léptei egyre távolodva voltak hallhatók a hosszú, kísérteties folyosón.
Csak a vízcseppek koppantak és csövezet nyikorgása közepette, mintha régen halott emberek kiáltásait lehetett volna felfedezni.

A Náci Vérfarkasok és Vámpírok egyik belvárosi rejtekhelyén éppen orgiát tartottak. A vámpírok és vérfarkasok vériszamos partiján rőfökben fogyott a kolbász, kilókban a tehéntőgy, és literekben az állami támogatásos tokaji.
A sarokban egy járókeret és egy szemüveg hevert, szomorú mementóként valamire, ami nemrégen a Nyugdíjas volt, Akiből Hamarosan Kolbász Lesz.

Vérfarkasok egy kicsiny csoportja éppen a Panzerliedet kornyikálta, a vámpírok pedi Horthy kormányzó képe alatt tartottak Wass Albert felolvasóestet.

Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó és Ildi, a vámpírok réme lépett be. Félelmetes mosoly ült az arcán, amit sajnos egy félresiklott botox-kúra után nem lehetett visszacsinálni. Ildi mögött a huzatban repkedtek a kabátszárnyak, suhogva a légmozgásban.

A vámpírok és vérfarkasok velőtrázó üvöltéssel támadásba lendültek.

Két szisszenés és villanás jelezte, hogy a pengék előkerültek a kabátszárnyak alól. Ildi félelmetes harci rikoltást hallatott, majd tett két karmozdulatot, minek következtében két vérfarkas a földre rogyott, az egyiknek hiányzott az alkarja, a másiknak látszólag semmi baja nem volt... de mégis... hirtelen a felsőteste lecsúszott az altestéről és belek buggyantak a padlóra egy brutális hirtelenséggel terjedő vértócsa közepén. Ildi előrelépett és megadta a kegyelemdöfést a megcsonkított vérfarkasnak, miközben folyamatosan mosolyogva szemmel tartotta a többieket.

És ekkor elszabadult a pokol.