42

Plafon. Fény. Zajok.

Dr. K. magához tért. A teste még mindig sajgott az éjszaka megpróbáltatásaitól, de a bénító kimerültség már elmúlt. Felült az ágyban és körülnézett. Egy kis alagsori szobában volt, amelynek egyetlen ablaka a járdával volt egy szintben, legalábbis az időnként elhaladó lábakból ítélve. Az ablakon beszűrődő fényekből ítélve késő délután lehetett.

"Bizonyara éhes" - sürgölődott az öregúr a konyhában és ételhordót pakolt elő. Csendben ettek. Az ismeretlen jótevő időnként huncutul felpillantott dr. K.-ra, ő azonban annyira el volt foglalva az evéssel, hogy nem kérdezett semmit. Amikor azonban befejezte az evést, az öregnek szegezte a kérdest.

- Mit tud a vérfarkasokról? Mi az a Náci Vérfarkasok és Vámpírok Pártja?
- Várjon még egy órat - csillapította a házigazda - Akkor mindent megtud majd.

A látogatók ennél hamarabb kezdtek megérkezni. Egy idős nő feketében. Egy cingár fiú, valószínűleg egyetemista, mert megérkezése után azonnal egy jegyzetbe temetkezett. Egy remegő szájszélű középkorú nő. Csendben leültek a konyhában, furcsálkodó pillantassal méregetve dr. K.-t. Összesen talán tízen lehettek. Végül az öregúr törte meg a csendet.
- Üdvözlöm az Őrzőket. Vendégünk, dr. K. Kórhazba vitték, amikor a vérfarkasokról beszélt. Szabadon beszélhettek előtte.
A remegő szájszelű nő ugrott fel elsőnek.
- Engem is kórházba vittek! Utána pedig zárt intézetbe! Hiába mondtam, hogy a lakat nem véd meg ellenük! Éjszakára le akarták kapcsolni a villanyt és meg is tették volna, ha nem fenyegetőzöm öngyilkossággal! Így is ott voltak a vámpirok minden éjjel az ablaknál! Minden éjjel! Azóta talán meg is törtek volna, ha Jenő nem hoz ki!

A nő szabályosan sikoltozott már a végén, de senki nem szólt ra. Valószínűleg hozzászoktak már. A házigazda, akit Jenőnek szólított, a vállára tette a kezét, mire a nő elcsöndesedett és csak időnként csuklott fel belőle a sírás.

Aztán mindenki beszélt. A nyugdíjas néni az otthonból, akinek a szobatársát két vérfarkas vitte el és azóta se tért vissza. Az egyetemista, akinek füvezős házibuliján vámpírok kezdtek megjelenni és elriasztották a vendégeket. Az egyetemi oktató, akinek a főnökéről kiderult, hogy vámpír és arra akarta kényszeríteni, hogy menjen el a Náci Vérfarkasok és Vámpírok szeánszára. A teherautósofőr, akinek tévéjen egyetlen csatorna fogható, ami folyton egy üres tróntermet mutat. Az újságíró, aki írni akart az ártatlanokat fenyegető veszélyekről és azóta, ha bekapcsolja a számítógépet, egy vérfarkas vicsorog rá a képernyőről.

Aztán a módszerek. Az egyiket a fokhagyma mentette meg, amivel körberakta az ágyat. A másik boszorkánykönyvből vette az igézeteket, amelyekkel a hálószobáját védi. A harmadik letakarja a tévét, hogy a vérfarkasok arra ne tudjanak átjárni. A negyedik védő varázsigéket ír cédulákra és azzal tapétázta ki a szobáját.

Ezek a módszerek mind hatásosak voltak, mert a vérfarkasok még egyiküket se ették meg. Dr. K. azonban végig azt érezte, hogy reménytelenül le vannak maradva egy végtelenül erős és agresszív ellenséggel szemben, ami gátlástalanul pusztít el mindent, amit csak a kedve tartja.

Dr. K. úgy érezte, ideje felvenni a harcot.