40 - A kása

Felriadt, a szemüvegét kereste, anélkül nem látott semmit. Egyik szemén gyermekkora óta
hályog volt, a másikkal rövidlátó lett az utóbbi években: talán a sok Mantra írástól.
Hallotta az éneket - az ezer torok mély zengését - de csak valami sötét hullámzást látott.
- Mindegy, ha én nem látom őket, akkor ők se láthatnak engem -
gondolta, és elindult a hang irányába.

A szürkeruhás ember elfordult, kezében a pohár. Egész teste rászkódott, az arca eltorzult,
szemgolyói fennakadtak. Sűrű, zöld kása tört elő a szájából, s lassan megtöltötte a poharat.
Mikor elkészült, felnézett és a Nagy Építőhöz lépett:
- Vegye le a zakót, és az inget, bökte oda.
- Na ne, ezt biztos nem nyelem le, ezt nee... könyörgött a Nagy Építő.
- Ki mondta, hogy le kell nyelnie? Vetkőzzön, és feküdjön le valahová.
A hasáról fogom lenyalni... elég meleg. A Nagy Építő elsápadt.
- Gondolja, hogy ettől jut majd az eszembe ?
- Gondolni itt most maga fog, na ne gyerekeskedjen, vetkőzzön!

A Mester a fülére szorított a kezeit, de a hang így is majdnem szétfeszítette a fejét.
Mintha az agyában üvöltött volna ez a vad, barbár gregorián.
- Undorító! Gondolta magában - ki kéne valahogy kapcsolni ezt a szart!
Lassan elindult, de alig lépett párat, egyszercsak mintha beton falnak ütközött volna, hanyattvágódott,
az orrából megint eleredt a vér. Valami szúrta a tarkóját. Oda nyúlt, és hirtelen megnyugvás töltötte el:
a szemüvege volt. Ahogy megtapogatta, érezte, hogy csak az egyik üveg ép. Így is megváltás volt
a számára. Megtörölgette, és a baloldali, sértetlen lencsét a szeméhez emelte.

Amit látott az fölülmúlta minden rémálmát. A robotpópák tömött sorokban vonultak közvetlen előtte.
A zászlók és csillogó kegytárgyak erdeje, a finoman lengedező füstölők látványa szinte sokkolta. Ekkor
az egyik fekete alak kilépett a sorból és fölé hajolt. Megremegett. Nem értette mit mond az alak,
csak a mozgó szájgépet látta, és érezte ahogy a hideg cseppek az arcába csapódnak.
- A kurva spriccelődett, üvöltötte, és minden erejét összeszedve futni kezdett.
A hatalmas boltívhez ért, elindult felfelé az aknában.

Egy jó fél órába telt míg felért. A megerőltetéstől zihált, a feje forró volt, annyira kimelegedett,
hogy megszáradt rajta a ruha. Átvágott a panoptikumon, és a palackozó üzemen, egyre
szűkülő folyosókon és lépcsőkön haladt. Egyre feljebb és feljebb jutott, és már látta a bunker
bejáratát. A félig nyitott ajtón vakító fény ömlött a folyosóra, és a falakon egy dermesztően bizarr
árnyjáték jelenetei rajzolódtak ki.

A küszöbön állt, egyik kezében a szemüveg maradványait tartotta,
a másikkal szemellenzőt formált a homlokán.
- Ezt nem hiszem el...nyögte.

天