23 - A gore folytatódik

Az Úr bevonult a techno-felhőváros leszálló pályájára. A technopolisz valahol nyolc-kilencezer kilométer magasságban, a felhők fölött lebegett; a leszállópálya platformjának végén nyitva voltak a hangárajtók - látni engedve, hogy a felhők fölött mindig kék az ég . A szédítő magasság fölé nyúló leszállópályavég fölött süvöltött a szél. Vezetőfények villogtak kétoldalt, hogy a Köztársaság barátainak különrepülőgépei biztonságosan landolhassanak az egyik, utolsónak megmaradt, biztonságos bázison.

Kétoldalt rohamosztagosok álltak sort, fekete plexi sisakjuk volt, szemmagasságig pajzs mögé bújtak.

- Ave én! - mondta az Úr.

A rohamosztagosok háromszor dobbantottak viperának nem minősülő teleszkópos botjukkal pajzsukon.

- Morituri te salutant! - harsogták.
- Hagyjuk ezeket az archaikus blődliket, - mondta az Úr, fejét jóságosan félre billentve, miközben az orrán egy játékos, rendkívül előnyös jégcsap-kezdemény kezdett kialakulni - szervusztok, sziasztok!

Személyesen jött el, hogy ellenőrzze a technopoliszon végzett munkálatok befejező szakaszát.

- Remek, igazán remek! És hová kerül a Halálsugár? - fordult a Kormányzati Jósda mentalistáihoz, akik néhány lépéssel mögötte kísérték.
- Nem fért bele a büdzsébe. - mondták szomorúan a mentalisták - De a vihargépet megépítettük.
- Kár, - mondta letörten az Úr - a Köztársaság barátai eredményeket várnak el tőlünk. És mi lett volna szebb eredmény, mint lézercsapást mérni a Náci Vérfarkasokra és Vámpírokra?
- Halkan, - suttogott a Vezető Mentalista ( a titkosszolgálatokat felügyelő szenátor testvére) - a projekt ezen része titkos. Az a gyanúnk, hogy beépültek közénk.
- Tényleg? - rezzent össze az Úr - Sötét idők.

Sarkonfordult, hogy elhagyja a leszállópályát.

Ekkor, felülről, a menyezet egyik szerelőaknájából egy törékeny, de ruganyos alak huppant le a földre előtte. Kb. tizenöt métert zuhant, de meg sem kottyant neki. Kiegyenesedett. Oldalán fénykard lógott, testét világos köpeny borította, tiszta vonásait szakáll övezte.

- Csalódtam Benned. - vetette oda az Úrnak - Elhagytad a Piac és a Verseny világos oldalát. Hagytad, hogy beszippantson a Sötétség.
- Mester, meg kellett tennem! - kiáltott fel az Úr - A Sötét Oldal populizmusa túl erős! Nem hagyhatjuk, hogy a Köztársaság végromlásba dőljön!
- Szopóskurvák! - harsant fel a világos köppenyes alak - Fospumpisták!

Kezében felizzott a fénykard.

A rohamosztagosok a szempillantás töredéke alatt felfejlődtek álltak az Úr előtt. Vezényszavak harsantak és dobbanó lépésekkel a Mester felé indultak.

A Mester széttárta karjait, kört írt le a jobbjában tartott fénykarddal, majd maga elé húzva azt, védekező pozícióba helyezkedett. A rohamosztagosok körbe vették. Mint rugók, úgy lökték előre a lábai, előre szúrt, a fénycsóva az egyik fekete ruhás hátán szaladt ki, félköríves mozdulatott tett, amitól a csóva kettéhasította a rohamosztagost, majd másik kettőt. Égedt hús és plexi szaga terjengett. A csóva cikcakkban, félelmetes sebességgel járt körbe, szabályosan kaszálva a rohamosztagosokat.

"Kicsit sok lesz a gore" - gondolta a Mester, ezért egy hatalmas szökkenéssel kiugrott a rohamosztagosok gyűrűjéből. Fél kúzzal felhúzta magát egy rámpára, ahonnan nem érték el.
Utálta, ha visszavonulni látják, ezért egy fotongránátot hajított a rohamosztagosok közé. A másodperc töredéke alatt a fekete sereg szublimált.

Az Úr aktivált az övén egy jeladót. A Mester egy hátraszaltóval leugrott a rámpáról, azonban nem tudta a Piaccal és Versennyel kapcsolatos nézeteit ismételten kifejteni, mert elméje hatalmas erő közeledtét érezte a háta mögül.

Megpördült.

Mögötte egy fekete latexbe öltözött alak állt, hosszú bőrkabátban, egyenesen, mint a szálfa, szöges övvel a dereka körül.

A pillanat örökkévalóságnak hatott. Valami hülye a háttérben a Jó, a Rossz és a Csúf zenéjét játszotta. A Mester szeme összeszűkült.

Egy ördögszekeret görgetett tova a szél.

"Ki kell rúgni a kellékest, nincs mese." gondolta a Mester.

"Mester?" - gondolta a latexruhás alak.

"Csak nem az Opus Dei?" - gondolta a Mester. A hideg futkározott a hátán.