63

Stoczek Jenő régivágású ember. Az a fajta öreg szoci, akit oly sokan kedvelnek még ma is*
Barátságos, közvetlen, hátbaveregetős, mindenkit a keresztnevén szólít, tegeződik a hentessel és a zöldségessel is a sarkon, ha nagy ritkán beugrik egy kis banánért. Barna, gyűrött VOR öltönye már régen nem ér össze a derekán, az ing is annyira szorítja kissé puffadt, vörös nyakát, hogy a felső gombokat mindig nyitva hagyja, egészen sajátságos esést adva ezzel széles, csíkos nyakkendőjének.

Nem mondhatni, hogy Stoczek Jenő különösebben tehetséges vagy éleselméjű lenne, ám megbízhatóságához sohasem fért kétség. Igazából szervezésben erős, kiterjedt ismeretségi körének és rokonságának köszönhetően. Senki nem tud nála jobb gulyáspartikat, vÁlasztási naggyűléseket, majálisokat szervezni, harminc éve nem mulasztja el, hogy a rokon házipálinkájából és az aktuális disznótorosból kóstolót küldjön a megfelelő helyekre, minden városban ismeri a legjobb autószerelőt, egyik testvére a vendéglátóiparban, a másik az építőiparban tölt be komoly funkciót, orvoscsaládba nősült, az egyik unokatestvére pedig szívesen lát minden fontos embert a vadásztársaság vendégházában, ha egy nyugalmas hétvégét akar eltölteni a titkárnőjével.
Nem csoda tehát, ha Stoczek Jenő karrierje, ha nem is fénysebességgel, de annál biztosabban ívelt felfelé egészen a megyei pártelnöki funkcióig.

Stoczek Jenő nem szerette sose az Urat.
Pontosabban az elején nem szerette, ma már kifejezetten utálja.
Már korábban is ismerte, persze, kit ne ismert volna Stoczek Jenő? Sokat nem foglalkozott vele, túlmozgásos buzgómócsing, az a menedzser-kalkulátor fajta, ezek sosem érdekelték, azért a házipálinkából persze kaptak, ha pozícióba kerültek.
Amikor miniszterelnök lett az Úr, talán még örült is. Majd ez megfingatja azt a büdöset. Végül is ma már más időket élünk, szükség van ilyenekre is a pártban.
Annak a híres beszédnek nem örült. Mit kell itt a sajátjainkat rugdosni? Mit képzel ez magáról? De hamar elterelődött a figyelme erről, jöttek fel a büdösek,össze kellett fogni, nem szabadott széthúzással gyengíteni a pártot. Amikor októberben végigverték a tüntetőket FENN (:) in memoriam Prosztó) Pesten, na, akkor majdnem megkedvelte. De ez rögtön elmúlt, mikor a zöldséges és a hentes a vizitdíjról kérdezte. – Jenő úr, tényleg fizetni kell majd a nyugdíjas édesanyámnak a gyógyszerek feliratásáért? – Most mi a szart modnjon erre? Egy darabig próbálkozott a megadott érvekkel, de még a gyerekei is kinevették. Inkább Margitkát, a titkárnőjét küldte le onnantól, ha megkívánt egy kis banánt.
Igen, ekkortól kezdte egyre jobban utálni az Urat. Az a sok hülye balfék, akivel körülvette magát. A buzi SZDSZ-esek, hogy mennyire utálja őket! Az az idétlen kapkodás állandóan, minden mindig rosszul sült el, az egyik nap ezt kellett követni, másnap megint valami más faszság volt a nyerő. És soha, semmi eredmény, amire legalább hivatkozni lehetett volna, legalább a sógor előtt! Áh. Soha sem képzelt túl sokat magáról, de néha úgy érezte, ennél még ő is jobban csinálná.
Szerencsére, mint kiderült, nem volt egyedül ezekkel a kétségekkel. Előbb csak puhatolózva, azután konkrét ajánlattal is megtalálták a régi elvtársak.
És Stoczek Jenő figyelmesen meghallgatta őket.

*célzás Tölgy Ilona szerző és kommentelő pajtásra

És most valami egészen más!