59

- Új kor születik, kedves barátaim!

A Náci Vérfarkasok és Vámpírok Demokratikus Szövetségének elnöke egy kihalt, hamuval és kövekkel borított pusztaságon állt. A süvítő szél belekapott lebernyegébe, megpróbálta a rémalakot feldönteni. Az elnök azonban mit sem törődött a széllel. A tekintetéből hipnotikus erő áradt, a hangja felszárnyalt. Amikor a víziójáról beszélt, nem lehetett kizökkenteni holmi széllel.

- Évszázadok óta nézzük megadóan, ahogy a fajtánk háttérbe szorul. Kétszáz éve még mindenki kussolhatott, ha egy balféket bevonszoltatok a várkastélyba. Száz éve még nem számított, ha a sötét utcán időnként eltűnt egy-két nyomorult. Ma pedig? Örülhetünk, ha büntetlenül elosonhatunk az árnyékban.

Felkelt valami holdszerű, a fénye azonban a rettenetkéknek olyan árnyalata volt, amit az igazi Hold sose lett volna képes produkálni. Ebben a fényben az elnök arcszíne leginkább egy vízihulláéra hasonlított.

- Most azonban olyan lehetőség adódott, ami évezredenként egyszer adódik. Nem untatlak titeket részletekkel, bolygóegyüttállások vannak és mágikus erők áradása. Rövid leszek: visszafordíthatjuk az Idő Kerekét. Visszahozhatunk egy rég elmúlt kort. Az embereknek rosszabb lesz, de nekünk annál jobb! Újra eljön a Rémek Ideje!

Dr. K. mint a rugó pattant fel az ágyában. A visszatérő rémálmoktól kiverte az izzadtság. Az ablakon a valódi Hold fénye áradt be, az álomholdhoz képest nem kevésbé nyugtalanítóan. Beszélni kellene erről valakinek – morogta dr. K., de tudta, hogy senki se értené meg, talán még az Őrzők se.

Tévedett.

A város milliónyi hétköznapi álmodója között volt néhány ezer kiválasztott, akik ugyanúgy látták a Vérfarkasok elnökét a kísérteties pusztaságon, mint dr. K.

Adás volt az álomtévén.

Prinkmayer elmosolyodott álmában, amikor a másik oldalára fordult. Ő is látta az adást. Már nem kell sokat várni.