20 Az első találkozás

És a Mester meta-blogger előreszökkent, elindult a csatába. Belefeküdt a szélbe. Bele a sötét éjszakába. Bár, milyen is lehetne az éjszaka? A vérfarkasok vonyítása hallatszott.

Némelyik már egészen közel ért hozzá. De ekkor előkapta a Mesét, megsokasította és szétszórta. A vérfarkasok panaszos vonyítással kotródtak el.

A Holdat és a csillagokat barna felhők takarták el.

- Barna eső lesz, gondolta.

Amerre ment sötétség honolt. Balra nagy-nagy tomboló sötétség, jobbra még nagyobb. Csak ahol a Mester meta-blogger állt, csak ott középen volt világosság. Kardja, Piac és Verseny világított. Ahogy lépett, minden lépésnél érezte a lábát lehúzó, a haladást visszafogó mocsár puha és sikamlós, nyúlós-ragadós mélységét.

- De csitt! Hallga! Mi harci lárma ez?

Léptei cuppogását egyre inkább velőtrázó vérfarkas-sikolyok nyomták el. Megismeri őket, bármikor. Egyre közeledett a zaj. Majd hirtelen vége lett. Most már szaporázni kezdte lépteit és kisvártata odaért a vérfarkasok odújához. Bűzös etatista-populista leheletet árasztott az odú. Kívülről piros-fehér csíkozott volt, amit néha narancsos pöttyök törtek meg.

- Borzalom a szemnek. Borzalom az orrnak. Borzalom a szívnek és az észnek.

De a Mestert nem azért írta vissza a történetbe Brian, akinek a neve azt jelenti Brian, hogy megriadjon. Hiszen kezében ott világított a Piac és Verseny. Belesett az odúba.

A látványtól minden halandónak elállt volna a lélegzete. A odút szakszerűen össze-vissza kaszabolt vérfarkasok tetemcafatjai borították, a falakról csöpögött még a friss vér. Még látta, ahogy a szemben lévő ablakon kiszökken Ildikó a fekete, testhez simuló latex öltözetében. Korbácsa a derekát övezte, mint rendesen. Eddig csak kevesen élték túl, ha levette magáról. Bár az Ildikóval való találkozást sem sokan.

- Hm, Ildikó sosem öregszik.

Olyan ruganyos és friss volt, mint mikor először találkoztak. A jelent kicsit emlékeztette a Kill Bill első és második részére, de Tarantino fantáziája meg sem közelíthette Ildikó szörnyűségeit.

Az egyik sarokban a húgyfoltos nadrágban zokogó Prinkmayert pillantotta meg. Odalépett és kardját felemelte:

- Ne aggódj kis ember, bűneid megbocsáttatnak, ha eljő Piac és Verseny uralma.

A zokogástól rázkódó Prinkmayeren ez sem segített, ezért vidám dalocskákat kezdett dudorászni, és közben arra gondolt:

- Mintha kissé túl sok lenne az akció a történetben, nem kéne kicsit megállni? Egy kicsit elpihenni a tájon, vagy egy romantikus kis történetbe kezdeni?

De boldog dalaiból és transzcendentális meditációjából kizökkentette Prinkmayer, aki ekkor átkulcsolta a lábát.