A Mester és Ildi küzdelme kegyetlen volt, hosszú és látványos. A két küzdő egyaránt erős volt, gyors, ravasz, tapasztalt.
Végül is, Ildi kerekedett felül.
Ildit még senki sem győzte le, mindent túlélt.
Derekára tekert szöges övét ostorként használva, kicsapta a Mester kezéből a fénykardot, ami a levegőben pörögve Ildi lába elé pottyant. A magassarkú bőrcsizma egyetlen pöccintése a Mester számára elérhetetlen messzeségbe söpörte a fegyvert.
A Mester vérző kezére meredt.
- Indokolatlanul megterhelted a TB kasszát! - hörögte.
- Szolgáld az Urat. - a válasz szenvtelen volt.
Az Úr mosolyogva figyelte a fejleményeket.
- Ejnye, Ildi, hiszen a Mester nekem dolgozott, nem igaz? És dolgozhatna megint. Térj át a Sötét Oldalra, Mester!
- Soha! Az egyetlen út a Piac és Verseny útja!
- Válaszd a könnyebb utat, a bársonyos reformokat!
- Fospumpaaaaaa!
A Mester összerogyott.
Az Úr csak mosolygott.
- Tudnod kell valamit. Nem én vagyok az apád.
- Miért, ez kérdéses volt valaha?
"Ravasz" - gondolta az Úr. Erre a válaszra nem készült fel.
- Utoljára mondom, szolgálj engem. Aki nem engem szolgál, az a Náci Vérfarkasokat és Vámpírokat szolgálja. Egyszerű a képlet. Érezd a bársonyos reformokat, Mester, vagy viseld Ildi haragját.
Az Úr becsukta a szemét és széttárta a karjait, nagyot szippantott a leszállópálya levegőjéből, majd bohókásan pörögve, karjait még mindig oldalra tartva, tett néhány tánclépést.
Az összképet kissé rontotta az égett plexi- és hússzag.
- SOHA!
A Mester a leszállópálya széléhez botorkált, bal kezével jobb keze vérző csuklóját szorítva. Lenézett a kilencezer méteres mélységbe.
- Soha... - motyogta, és levetette magát - This is pumpaaaaaa!!!
Az Úr abbahagyta a keringést.
- Szólj Flash Gordonnak, hogy a Képmesék anyagát küldjék szét az érettségizőknek. Minden jogi akadály elhárult.
Ildi bólintott, sarkon fordult és öles léptekkel elhagyta a hangárt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
25 / A Nagy Építő
A huzat összeborzolta, a szemébe fújta finomszálú, lila haját. Laza mozdulattal hátra dobta, és körülnézett. Itt az alagútban mindig huzat van, legutóbb is megfázott. Lerakta a kezéből a csomagot, a kulcsot kereste. A szürkeruhás ember még mindig nem szólalt
meg, csak nézte a Nagy Építőt, ahogy az egy vastag fémajtóval küzd vállával nekifeszülve,
s apró izzadság cseppek gyöngyöznek
a homlokán. Még egy mozdulat, és a súlyos
acél megadta magát, végre benn voltak.
Ahogy beléptek a Nagy Építő lámpát gyújtott.
A szürkeruhás ember szeme elé kapta a kezét, elvakította az őrült ragyogás. A fal mellett nyitott ládákban arany és ezüst, drágakövek, ékszerek tízezrei szikráztak. Középen egy hatalmas kádban
egy és két forintosok: több tonna.
Még mindig káprázott a szemük,
egy ösvényen haladtak előre.
- Ezekkel mi lesz? Törte meg a csendet
a szürkeruhás ember.
- Még nem tudom, talán a nép közé szórjuk valamikor, vagy páncélingeket készítünk belőle, meglátjuk, ehez annyira nem értek. Majd a Gábo...
- Mondtam, hogy neveket ne...
- Jól van mindigm elfelejtem, tudod én is Gá...
- Naa!
Karcsú csigalépcsőn, tapogatózva araszoltak lefelé. Egy szűk oldaljáratban kiégett munkagépek porosodtak, mellette alvadt vértől mocskos munkavédelmi sisakok hevertek. Leértek.
A szürkeruhás ember szeme lassan hozzászokott a sötéthez, most jól szemügyre vehette, hol járnak. Tulajdonképpen egy hatalmas földalatti hangárra emlékeztetett a hely. Oldalt víz hullámzott. Innen egy többszáz méter széles,
íves dokk húzódott délre leágazva, a végét nem láthatta. A vizen szivaralakú tartályhajók ringatóztak.
- A szerb búvárhajó flotta, már alig férnek el,
mondta a Nagy Építő. Zsebéből szögmérőt,
vonalzót vett elő és valamit méregetni kezdett.
- Lassan a zászlóshajó alatt vagyunk...vagy lehet,
hogy már a...na mindegy, ehez nem értek...
- Már itt kéne lenniük...
- Tegnap is késtek.
Ez az Ildikó, te ez hogy bírja?
- Bírnia kell, tudod.
- Tudom, de azért...
Ekkor halk csobbanás hallatszott. Mindketten
a hang irányába fordultak. A vízből kis fejecske bukkant elő, a füléről szemüvegkeret roncsai lógtak, szájában hínár és sár, az orra csupa vér. Egy korlátba kapaszkodva próbálta kivonszolni erőtlen testét az egyik búvárhajó oldalán. Odasiettek. A szürkeruhás ember megállt felette, és szinte alig hallható, sziszegő hangon kérdezte:
- Mi történt?
- Hol a csomag? Nyöszörgött a szerencsétlen, miközben lassan kitornázta magát a vízből, végighúzta csenevész porhüvelyét a
betonon, majd nagynehezen felült,
hátát a félkész peronnak döntve.
- Hol a csomag?
Kérdezte még egyszer elhaló hangon, de
aprócska feje lebicsaklott a kimrültségtől.
- Elájult, szólt a Nagy Építő. Szedje ki belőle
mi történt! Csináljon valamit, én ehez nem értek!
- Nekem ne parancsolgasson, különben is mit csináljak vele? Látja, hogy teljesen ki van...
De a kis alak hirtelen magához tért,
töredezett fogsora közül ömlött a
barna, szennyes és hideg iszap.
- Az Ijdikó, az Ijdkó...
tört fel a rikácsoló hang.
A többit nem várták meg, eszeveszett
tempóban rohantak vissza a hatalmas
ferde akna felé, ami a hegy gyomrába
vezetett.
天
Gizike,
kérek engedélyt gloire nevű önkéntesünk szövegét beemelni a mainstreambe.
t
Már megtettem.
Vigyázzanak, hogy nehogy összeakadjon a sztorijuk;)
Gizike meg legyen szíves meghívót küldeni...
prosztó,
ó, egy sztoriösszeakadás! Az a szép, akkor van szükség Brianre, a kreatívre. Alig várja már. Itt kuksol a fiókomban bevetésre készen. Csak addig is iszik, és hangosan gajdol :(
Megjegyzés küldése