7

Talán a fosgejzír illata vagy a hidegben ácsorgás, esetleg a gomba hatására - de ma már mindegy is, nem őrizte meg az emlékezet - a férfi, aki az Ember volt elszunnyadt. Küzdött az álommal, tudta, hogy ha lecsukódik a szempillája és elalszik a Pokol erői szabadulhatnak el. És száguldanak át a világon, ragacsos narancs váladékot köpve-húzva maguk után. És vége lesz a Szabad világnak, meg a Haladásnak, talán a korkedvezményes nyugdíjat és utazási kedvezményeket is eltörlik.

De minden hiába. Elaludt. És a Világ magára maradt.

A férfi, aki az Ember volt, álmodott. És álmában fényes nagy modern tankok jelentek meg. Kissé furcsállotta, hogy tölgyfával fűtik őket. De haladtak, mind egy irányba.

- Hová mentek szép vitézek, kérdezte.
De választ nem kapott és utánuk indult. Jól sejtette. Mentek a Nagy Diadalba. Mentek bele Választási Hadjáratba. A férfi álmában tudta, hogy ebből ki nem maradhat. Izgalmat érzett, olyasmit, mint az erotikus álmaiban szokott, csak még édesebbet. Ilyet nem érzet az utolsó televíziós szereplése óta. Álmában fel is tűnt ez magának, és megkérdezte magától: álmodom? Gólya is leszek?

Ment, csak ment utánuk, s közben gondolkodott mivel is vehetné ki részét a küzdelemből. A talán utolsóból.

Szőlő karó vetéshez gyenge volt. De elővette a Tündérkirály lányától kapott fospumpáját és szidolozni kezdte:
- Az ósdi, dohos szemük közé pörkölöm, hogy...